Napi Gazdaság: Mozgó húsboltok járják a falvakat

Vágólapra másolva!
Mozgó húsboltok járják a kis településeket a Dunántúlon és a Dél-Alföldön. Ezekben az árak magasabbak, mint a bevásárló-központokban, de a tulajdonosok szerint az egyre emelkedő utazási költségek miatt így is versenyképesek - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A kerekeken guruló vegyeskereskedések, pékségek, tejkimérések és ruházati boltok után a hentesüzletek is elindultak a vásárlók felé - írta keddi számában a Napi Gazdaság. A lap szerint a Dunántúlon, de immár a Dél-Alföldön is mozgó húsboltok járják a kis településeket. Van olyan hentes, aki a nyáron több járművel a Balatont is célba veszi.

A Napi Gazdaság szerint az üzlet beindítása nem olcsó, a jármű beszerzése, átalakítása sokmilliós beruházás, és a szükséges engedélyekhez is szigorú szabályoknak kell megfelelni. A mozgó hentesüzletekben az árak magasabbak, mint a bevásárló-központokban, de a tulajdonosok többsége úgy véli, hogy az egyre emelkedő utazási költségek miatt így is versenyképesek.

Mihók István közel egy éve indította be üzletét, és azóta elsősorban a Veszprém, Zala és Vas megye határán lévő falvakat járja. Elmondása szerint az ötletet az adta, hogy régóta működtet mozgó abc-t, amiben egyre többen kerestek különböző hús- és hentesárukat, illetve felvágottat.

Csarmasz Ferenc az elmúlt év vége óta az őrségi falvakat járja mozgó húsboltjával. A vállalkozó szerint az egyre növekvő közlekedési költségek újabb lendületet adhatnak a mozgó boltoknak. "Mind kevesebbeknek telik nagy bevásárlásokra. Egy-egy kisebb település ma már nem tud eltartani egy hentesüzletet, de tíz-tizenöt már igen. Ráadásul a vidéki emberek is igénylik a megfelelő választékot" - mondta. Az elmúlt hónapok tapasztalatai azt igazolják, hogy még borjú-, birka- és vadhúsra is van kereslet, sőt fagyasztott fácánt is tartanak - tette hozzá.

A Délmagyarország a napokban arról számolt be, hogy a térségben elsőként egy csongrádi hentes, Káré István nyitott mozgó húsboltot. A kezdeti tapasztalatok azt mutatják, itt sem volt rossz ötlet belevágni, hiszen egy-egy településen átlagosan 50 vásárló van. Káré elmondta, naponta több települést is meglátogatnak, termékeiket környékbeli vágóhidaktól és húsüzemektől szerzik be.