Járai sokallja az MNB vezetőinek fizetését

2010_12_15_járai zsigmond interjú; cig pannónia biztosító elnök; üzleti negyed
Vágólapra másolva!
Túlzottan magasnak ítéli a Magyar Nemzeti Bank vezetőinek fizetését Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottságának elnöke, de emellett korábbi kommunikációs szerződéseket is kritizált. Az MNB korábban és most is visszautasította a vádakat.
Vágólapra másolva!

Számos szabálytalanság, visszaélések gyanúja, valamint összeférhetetlenség merült fel a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásával és egyes szerződéseivel kapcsolatban, állapította meg a jegybank felügyelő bizottsága a 2011. április 1-jei ülésén. Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottságának elnöke elmondta: az fb továbbra is ésszerűtlennek és indokolatlannak tartja az MNB vezetőinek túlzottan magas jövedelmét, amelyet a gazdasági válság éveiben - a magyar átlagjövedelmekkel szemben - tovább növeltek.

Járai Zsigmond kitért arra: elfogadhatatlan és indokolatlan többletköltségeket vizsgált a felügyelő bizottság a jegybank arculat- és emblémaváltásával kapcsolatosan. Rámutatott: igazolatlan kifizetések és "számos összeférhetetlenségi helyzet" gyanúja merült fel a Braun&Partners Social Branding Kft.-vel kötött kommunikációs szerződésben.

Más szerződésekkel kapcsolatban korábban tapasztalt az fb - általa jogszerűtlennek tartott megoldásokat - amelyek jelentős számban fordultak elő más kommunikációs szerződések közbeszerzési eljárása kapcsán is. Emiatt a Közbeszerzési Tanács jogorvoslati eljárást kezdeményezett - fűzte hozzá. Elmondta továbbá, hogy a felügyelő bizottság indokolatlan és megalapozatlan kapkodást, a szakszerűség hiányát és jelentős többletköltségeket talált a Magyar Nemzeti Bank Pénzjegynyomdával kapcsolatos döntéseinek vizsgálata során. Az fb jelenlegi álláspontja alapján helyesebb és a gazdálkodás szempontjából lényegesen biztonságosabb lenne, ha a Magyar Nemzeti Bank a Pénzjegynyomdát átadná a magyar állam tulajdonába.

Pontosan egy hónappal ezelőtt, március 4-én Járai Zsigmond már megfogalmazta kritikáit, akkor a jegybank honlapján "Mi mennyi, miért és mihez képest?" címmel részletes tájékoztató jelent meg válaszul az MNB részéről. A dokumentum leszögezi, hogy az MNB gazdálkodásáról az elmúlt években sem az Állami Számvevőszék (ÁSZ), sem az ÁSZ által megbízott könyvvizsgáló cég, sem az MNB felügyelőbizottsága nem állapított meg pazarlást, szabálytalanságot, majd részletesen válaszol az fb-elnök bírálatára.

A tájékoztatóban szereplő számokból az derül ki, hogy 2007, vagyis a jelenlegi MNB-vezetés hivatalba lépése óta (ekkor Simor András jelenlegi jegybankelnök éppen Járai Zsigmondot váltotta a poszton) az MNB alkalmazottainak átlagos létszáma közel negyedével, a személyi és a működési költség pedig - egyaránt reálértéken számolva - 34, illetve 31 százalékkal csökkent. Az MNB ehhez hozzáteszi, hogy az esetenként 2 millió forint feletti jövedelmek "elengedhetetlenek ahhoz, hogy a bank kiemelkedő tudású és tapasztalatokkal rendelkező munkatársait egy éles munkaerő-piaci versenyben a jegybankhoz tudja kötni, és őket teljesítményük folyamatos növelésére tudja ösztönözni".

Külsősökre feleannyi

A kommunikációs költségekről azt írják a tájékoztatóban, hogy 2006 és 2010 között reálértéken több mint 37 százalékkal csökkentek, a külső tanácsadók, szolgáltatók esetében a visszaesés mértéke 50 százalék feletti. Megnevezik az fb által kifogásolt tanácsadót is, ő Braun Róbert elnöki tanácsadó, aki "az elmúlt két évben intenzíven vett és vesz részt a jegybank kommunikációjának és nyilvános stratégiájának alakításában". Az MNB szerint a kommunikációs szakember korábbi, a jegybank számára végzett munkája volt a kiválasztás alapja. "A jegybanknak nincs semmilyen kötelezettsége, hogy munkatársait pályázat útján válassza ki, ahogy azt az új fb gyakorlata is igazolja, hiszen a külső tanácsadót, akivel a testület szerződést kötött, valamint az fb titkárságának új munkavállalóit az fb is pályázat nélkül választotta ki" - emlékeztet a jegybank.

Braun Róbert korábban az SZDSZ kabinetfőnöke, majd Demszky Gábor egykori főpolgármester tanácsadója volt, Medgyessy Péter kormányában pedig 2003 februárjától több mint egy éven át helyettes államtitkárként dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalban. 2004 októberében már az új kormányfőtől, Gyurcsány Ferenctől kapott főtanácsadói megbízatást, erről a posztról 2005 áprilisában "személyes okok miatt" távozott.

Az MNB tájékoztatója végezetül megállapítja, hogy az új felügyelőbizottság a vizsgálat lefolytatása során nem vette figyelembe az MNB-nél a témában rendelkezésre álló valamennyi tényt és adatot, emellett megállapításairól nem kérte ki kellő időben az MNB véleményét, valamint az fb elé terjesztett testületi álláspont tervezetét nem egyeztette a bank vezetésével - noha ez, úgymond, módszertani alapkövetelmény - volt olvasható március elején.

Az MNB, április 4-én, hétfőn elküldött közleményében leszögezi: az MNB felügyelőbizottsága vizsgálatai kapcsán elmarasztaló határozatot nem hozott, az MNB vezetőinek tájékoztatását a tárgyalt ügyekben tudomásul vette. Járai Zsigmond hétfői nyilatkozata ezért nem lehet más, mint magánvélemény, és súlyosan sérti az FB elnökeként rá is kötelező etikai normákat - fogalmaz a közlemény.