Vezércserék az adó- és vámhivatalnál

Vágólapra másolva!
Újra Arnold Mihály a vámosok főnöke, azt a Béndek Józsefet váltotta a részleg élén, akit háromnegyed évvel ezelőtt neveztek ki a posztra. A kiemelt adóügyek kezelését is más személy irányítja április 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban.
Vágólapra másolva!

Arnold Mihályt a Vám- és Pénzügyőrség, valamint az APEH összevonásával felállt Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakmai elnökhelyettesévé nevezte ki mai hatállyal a szervezet elnöke, Vida Ildikó - közölte a NAV. Ez lényegében azt jelenti, hogy a vámos és pénzügyőr részleg vezetője Arnold Mihály lett.

Arnold Mihály több mint egy évtizeden keresztül volt a fináncok vezetője, és 2003 márciusában nyugdíjazását kezdeményezve távozott a hivatal éléről. Arnoldot az új Orbán-kormány hívta vissza a munkába: a választásokat követően a vámosok és APEH-esek összevonásának lebonyolításában vállalt szerepet. De már azt megelőzően is közreműködött a Fidesz akcióiban: 2009 végén egyike volt annak a 29 közgazdásznak, akik levélben tiltakoztak a Bajnai-kormány költségvetése ellen, majd Arnold tagja lett a Varga Mihály, jelenlegi miniszterelnökségi államtitkár által vezetett "csontvázbizottságnak", a Bajnai-kormány által készített büdzsé állítólagos aknáit kereső testületnek.

Legalább ennyire érdekes, hogy Arnold azt a Béndek Józsefet váltja a vámosok élén, akiről a kormányváltás után voltak híresztelések, hogy akár az új szuperszervezet, a NAV élére kerülhet, végül azonban csak a 2010 végéig fennállt Vám- és Pénzügyőrség vezetését bízták a volt határőr-parancsnokra. Év eleje óta pedig a NAV-ba integrálódott egységet irányította elnökhelyettesként Vida Ildikó elnöksége alatt.

Más felső szintű személycserékről is döntött a NAV elnöke. A Kiemelt Ügyek Adóigazgatóságának élére Komor Attilát helyezték, ő Hegedűs-Deme Zsoltot váltotta a poszton.