Hitelmódosításnál 10-15 ezer forintra csökkenhet a közjegyzői díj

Vágólapra másolva!
Egységesített formanyomtatványt és a raktározási idő ésszerűsítését kéri a kormánytól a közjegyzői kamara, cserébe szerintük egységesíthető és 10-15 ezer forintra mérsékelhető a hitelszerződések módosításának díja - írta a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) javaslatot fogalmazott meg a hitelszerződések módosításának módjáról, amelyet a kormány adósmentő csomagjához csatolnának - írta a Magyar Nemzet. A laphoz is eljuttatott javaslatot napokon belül elküldik a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz.

A jövőben 10-15 ezer forintos fix díjért lehetne hivatalosan átírni a hitelszerződéseket. A lap szerint ennek legfontosabb feltétele az lenne, hogy a jogalkotók törvényben határozzák meg a kitöltendő nyomtatványok tartalmát, és esetleg megváltoztassák a banki megállapodások tárolásának, raktározásának jelenlegi szabályait. A raktározás előírt ideje a kamara szerint ésszerűtlenül hosszú, és végső soron az ügyfelek fizetik ki.

Tóth Ádám, a kamara elnöke szerint a legtöbb esetben nem igaz az, hogy 100-150 ezer forintot kérnek el közjegyzők egy-egy szerződésmódosításért. Néhány bank azonban azt kéri, hogy a módosítást illesszék az eredeti szövegbe, ez 20-30 oldalas dokumentumnál több munkát ad a közjegyzőknek - így a díj is magasabb. A MOKK javaslata épp ezt szabályozná: egy egyszerű formanyomtatvánnyal csökkenthetők lennének a költségek.