Milliárdok folynak el a papíros számlázás miatt

kormányzati rezsibefagyasztás, közüzemi díjak, rezsiszámla, távfűtés, villany
Vágólapra másolva!
Egyes államok után az Európai Unió is igyekszik népszerűsíteni az elektronikus számlázás elterjesztését, amelyet eddig főleg a nagyvállalatok alkalmaztak csak. Pedig a becslések szerint évi 40 milliárd eurót is spórolhatna Európa a papír alapú számlák digitálisra cserélésével. Magyarország nem lóg ki lényegesen a többi tagállam közül.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság becslése szerint évi 40 milliárd eurót (ez nagyjából megegyezik az éves magyar költségvetés bevételi főösszegével) spórolhatna Európa a digitális bizonylatadási rendszer elterjesztésével, ezért 2020-ra 20 százalékos elektronikus számla-penetrációt szeretne elérni az Unióban. Az RSM DTM Hungary közleménye szerint az elvárás nem lehetetlen, ugyanis éves szinten Európában már most is közel 100 százalékos bővülést mérnek, ami a szakemberek szerint az állami szerepvállalás erősödésével tovább gyorsulhat.

Bár a hazai elektronikus számla-penetráció jelenleg alig néhány százalékos, a piac óriási potenciált rejt magában - véli Szőnyi György, a Számlaközpont Kft. ügyvezető igazgatója. Az RSM DTM szerint gazdasági előnyei miatt az elektronikus számlázás ma elsősorban a nagyvállalati környezetben hódít, a kis- és középvállalati (kkv-) szektorban az áttörés azonban egyelőre várat magára. Héhn Miklós, az RSM DTM Hungary Zrt. partnere szerint pedig a megoldás előnyeit a számlakibocsátó mellett a számlabefogadó is kamatoztathatja.

A közlemény szerint az állami szerepvállalásra több pozitív példa is akad Európában. Dánia 2005 februárjában kizárólagossá tette az állami szektor számára az elektronikus számla használatát, amivel az évi 15 millió tranzakció esetében több mint 30 millió euró megtakarítást ért el.

Svédország 2008 júliusától, Spanyolország 2009 szeptemberétől, Finnország és Olaszország a meghatározott ütemterv szerint 2010-től vezetett be a dánhoz hasonló rendszert az államigazgatásban. A közeljövőben további 10 ország készül hasonló lépésekre a közszférában - olvasható a közleményben.

Az RSM DTM szerint az alacsony penetráció ellenére a magyar helyzetkép nem különbözik lényegében a nyugat-európaitól: nálunk szintén a nagyvállalatok járnak élen az elektronikus számlázó rendszerek alkalmazásában, bár megjelentek már a KKV-k számára fejlesztett egyszerűbb és lényegesen olcsóbb szoftverek is.

"A nagy számlakibocsátók közül elsősorban a közüzemi szolgáltatók, bankok, nagyobb multinacionális kereskedelmi vállalatok vezették be elsőként az elektronikus bizonylatolást" - foglalta össze a hazai képet Szőnyi György.

A digitalizáláshoz kkv-vonalon elsősorban azon kereskedelmi vállalatok csatlakoznak, amelyek beszállítói a nagyobb kereskedelmi láncoknak, bár a felhasználói kör igen vegyes: az IT-szektor, az internet alapú kereskedelem, valamint a szolgáltatói szektor is egyre erősebben érdeklődik a megoldás iránt.

2004 óta hazánkban is kibocsátható elektronikus számla, s az minden értelemben egyenértékűnek tekintendő a papíralapú megoldással. Mivel az elektronikus számlázás bevezetése nincs hatósági engedélyhez kötve, az adózó maga választja meg - akár számlánként -, a számlázási módot. Egy társaság akár párhuzamosan is használhat két rendszert, bizonyos partnereknek elektronikus dokumentumot, míg másoknak papíralapú számlát kiállítva.

Az elektronikus számlának a felhasználók felé történő továbbítására nincs speciális szabály, így az akár e-mail útján is kézbesíthető - írta az RSM DTM. A vállalatoknak elsősorban a partnerszámtól függően érdemes az elektronikus számlára áttérniük, hiszen az elszámolást elektronikus úton el lehet végezi, mely jelentősen egyszerűsíti az adminisztrációt, s csökkenti a költségeket.

Az RSM DTM szerint a számlabefogadói oldalon is fontos előny, hogy a kötelező alaki és tartalmi kellékekkel rendelkező elektronikus számlák is visszakereshetők, könnyen ellenőrizhetők, biztosítható a bizonylatok és a számviteli nyilvántartások közötti kapcsolat, miközben tárolásuk jóval egyszerűbb. "Havi több ezer elektronikus számlát kiállító partnereink tapasztalata alapján látjuk, hogy a számlázási és könyvelési rendszerben is ugyanolyan hatékonyan kezelhetők az elektronikus számlák, mint a lassanként felváltásra kerülő papír alapú bizonylatok"- mondta el Héhn Miklós.

Egy társaság bármilyen formátumban kibocsáthat elektronikus számlát - akár pdf formátumban is -, azt azonban tudni kell, hogy az adóhatósági ellenőrzéskor meghatározott formátumban kell az adóhatóságnak átadni ezeket a bizonylatokat.