Váratlanul érte a bankokat a különadó meghosszabbítása

Vágólapra másolva!
A kormányzattal az elmúlt hetekben folytatott konzultációkon egyszer sem került szóba a bankadó meghosszabbítása - értesült az [origo] bankszövetségi forrásból. A szövetség elnöke azzal reagált a kormány kedden bejelentett döntésére, hogy a bankok ezzel a teherrel nem fogják tudni támogatni a magyar gazdaság hiteligényét.
Vágólapra másolva!

Nem csupán a bankok, hanem a gazdaság középtávú kilátásait illetően is nagy csalódásként értékelte a bankadó újabb egy évvel történő meghosszabbításáról szóló kormányzati döntést Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke. "Az európai viszonylatban kirívó mértékűnek számító, immár tartósan fennálló pluszterhet be kell építeni a hitelintézetek gazdálkodásába, ami azzal jár, hogy a bankok nem fogják tudni támogatni a gazdaság hiteligényét" - idézi Erdei Tamást az [origo]-hoz eljuttatott közlemény.

Egy neve elhallgatását kérő bankszövetségi forrásból úgy értesültünk, a szövetséget teljesen váratlanul érte a kormány döntése. "A kormányzattal az elmúlt hetekben folytatott konzultációkon ez egyszer sem került szóba, csak a hiteladósok helyzete, a kilakoltatási moratórium sorsa volt a téma" - mondta forrásunk. Matolcsy György a teljes összegű bankadó fenntartását beszédében azzal indokolta, hogy nem tudtak megegyezni a bankokkal, "de nem a magyar bankvezetők miatt".

Matolcsy György gazdasági miniszter kedden, a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén ismertette, milyen reformterveket dolgozott ki a kormány az államadósság leszorítása érdekében. Az államháztartás egyenlegének javítását célzó intézkedések között jelentette be, hogy 2010 és 2011 után 2012-ben is a teljes összegű bankadót szedik be a pénzügyi szektortól (korábban arról volt szó, hogy a különadó 2012-től a felére csökken). A bankadó összege egy évben 180 milliárd forint, vagyis az új felállásban ez 90 milliárdos pluszt jelent a költségvetésnek, de Matolcsy azt ígérte, hogy ezt a pénzt az államadósság leszorítására fordítja majd a kormány.

Az egyes bankok egyelőre nem reagáltak a témában feltett kérdéseinkre - hogyan érinti a működésüket az általuk fizetendő teher meghosszabbítása -, egyedül a Budapest Bankból jelezték, hogy semmilyen formában nem kívánják kommentálni a döntést.