Megduplázhatja amerikai exportját a Tokaj Kereskedőház

Tokaji borvidék
Vágólapra másolva!
Kalifornia után Texasban és más államokban is kapható lesz a 3 puttonyos tokaji aszú. Ennek köszönhetően a tavalyi amerikai debütálás után idén megduplázhatja exportját a Tokaj Kereskedőház.
Vágólapra másolva!

Megduplázhatja az Egyesült Államokba irányuló exportját az állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt., amely az amerikai piacon tavaly debütált 3 puttonyos tokaji aszújával - mondta Kiss István, a társaság vezérigazgatója.

Az elmúlt évben 250 ezer palack borral jelent meg a Tokaj Kereskedőház Zrt. az észak-amerikai piacon, annak köszönhetően, hogy szerződést kötöttek a Costco áruházlánccal.

Az amerikai üzleti útjáról a napokban visszatért Kiss István elmondta: a borszállítás és az eladás azóta is folyamatos. Ennek eredménye, hogy újabb piacok nyílhatnak meg a tokaji bor előtt az amerikai kontinensen, egy sikeres szerződés esetén a korábbihoz hasonló mennyiségű bor eladására adódhat lehetőség.

A 3 puttonyos tokaji aszút eddig Kaliforniában forgalmazták, ezentúl Texasban és még néhány környező államban is meg lehet majd vásárolni. Bővítik a kínálatot is, aszúeszencia és más borkülönlegességek is kerülnek az áruházak gondoláira.

A vezérigazgató szerint azért is örvendetesek az ilyen üzletek, mert a belföldi borpiac folyamatosan szűkül, így az export növelésével tudják egyensúlyban tartani a termelést és a gazdálkodást.

A Tokaj Kereskedőház borai már 24 országban találnak piacra, a cég exportja a pénzügyi-gazdasági válság ellenére dinamikusan nő. Az évente átlagosan értékesített 7 millió palack borból 3 millió jut külpiacra, ebből 2,5 millió a kelet-európai országokba. A kereskedőház több mint kétezer tokaj-hegyaljai szőlősgazdával áll szerződéses kapcsolatban, az alapanyagot tőlük vásárolja fel.

A Tokaj Kereskedőház Zrt. erősebb piaci pozíciókhoz juthat a válság után, mint előtte volt - vélekedett a cég tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a február 21-én megtartott ülésen, amelyen áttekintette a cég helyzetét, és elfogadta a társaság 2011. évi üzleti tervét. A testület megállapította: a cég technológiailag és borminőség szempontjából eljutott a modernizációnak arra a fokára, ahol "immár nem a mennyiséggel, hanem a minőséggel kereskedik".