Áprilisig titok, min spórolnak a minisztériumok

Vágólapra másolva!
Indoklás nélkül megtagadta a Nemzetgazdasági Minisztérium a 250 milliárdos tartalékalaphoz szükséges minisztériumi zárolások által érintett tételek közlését. A tárcák sablonválaszt küldenek az érdeklődésre, egyedül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tette közzé, hogy mindenhonnan, arányosan vonják el a pénzt.
Vágólapra másolva!

"Legalább áprilisig nem nyilvános, hogy az egyes tárcák milyen tételek zárolását vállalták a 250 milliárd forintos tartalékalap összeállítása érdekében" - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium az [origo]-t. Az NGM sajtóosztálya kérdésünkre nem indokolta a döntést.

Egy nem hivatalos minisztériumi forrásból ugyanakkor úgy értesültünk, a titkolózás oka, hogy még nem álltak össze a pontos adatok - noha a tartalékalapról rendelkező jogszabályban az áll, hogy február 18-áig a nemzetgazdasági miniszternek, február 23-áig pedig a Magyar Államkincstárnak kellett bejelenteniük a minisztériumoknak, hogy az előre meghatározott összegeket mely előirányzatoknál zárolják.

Sablonválaszok

Február 11-én jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány honnan tervezi előteremteni a már korábban bejelentett 250 milliárdos stabilitási tartalékalapot. Érintett az összes minisztérium, egy sor állami hivatal és a közmédia is, de a kormány azt is kikötötte, hogy milyen tételeket kell érintetlenül hagyni. Az alap létrehozásához módosítani kell a költségvetést.

Megkérdeztük az egyes tárcákat is, hogy hol, milyen összegeket zárolnak, de érdemi reagálás helyett egy kivétellel mindegyiktől azt a sablonválaszt kaptuk, hogy "a zavartalan közfeladat-ellátás biztosítását szem előtt tartva eleget tett zárolási kötelezettségének. A zárolások és a további intézkedések véglegesítését követően várhatóan az Nemzetgazdasági Minisztérium fogja tájékoztatni a részletekről a közvéleményt."

A KIM elárulta az összegeket

Egyedül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közölt részleteket az MTI-vel, még csütörtök este. Eszerint a KIM-nél összesen 15 milliárd 770,9 millió forintot zároltak, és minden szakmai programra szánt pénzt arányosan vontak el - ettől az elvtől csak egy-két, már teljes egészében "determinált" előirányzat esetében tértek el.

Balog Zoltán, a KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-nek azt mondta, a hozzá tartozó területeken a zárolás a programköltségek 10 százalékos csökkenését eredményezi, így a cigányügy, a társadalmi felzárkózás, az esélyegyenlőség és a nemzetpolitika területén ennek mértékében jut kevesebb forrás a programokra. A tartalékképzés nem érinti viszont az ösztöndíjprogramot.

A tartalékképzés miatti intézkedések több állami hivatalt nagyon rosszul érintenek, a kutatóegyetemi rektorok pedig egy Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszternek küldött levélben tiltakoznak a felsőoktatási intézményeket érintő zárolások miatt, szerintük azok az intézmények működését súlyosan veszélyeztetik.