Navracsics: Adósságfékeket vezetne be a kormány

Navracsics Tibor interjú
Vágólapra másolva!
A jövőben 55-60 százalék körüli államadósságszintnél lépnének életbe az úgynevezett adósságfékek a jelenlegi elképzelések szerint - mondta Navracsics Tibor kedden a Hír Tv Rájátszás című műsorában, ahol az új alkotmánytervezet közpénzügyi fejezetével is foglalkoztak.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondta, olyan szabályokat szeretnének a közpénzügyi fejezetbe, amelyek megakadályozzák, hogy ismét kialakulhasson az adósságcsapda.

Ez elsősorban egy konkrét számot jelent majd Navracsics szerint, amely fölé nem mehet az államadósság mértéke. Ha mégis meghaladná az adósság ezt a szintet, automatikus lépések következnének, úgynevezett adósságfékek - például kiadáslefaragás - lépnének életbe - közölte. "55-60 százalék körül mérjük most be azt az államadósságszintet, amely fölött már belépnének ezek az automatizmusok" - mondta.

Arra a felvetésre, hogy Lázár János Fidesz-frakcióvezető nem zárta ki a megerősítő népszavazást az új alkotmány ügyében, Navracsics Tibor azt mondta: ha a parlament többsége így dönt, akkor akár lehet is megerősítő népszavazás, de ő nem tartja szükségesnek, egy alaptörvény ugyanis szerinte sokkal bonyolultabb kérdés annál, mint hogy egy igennel vagy egy nemmel meg lehessen válaszolni - ellentétben például a vizitdíjjal, a kórházi napidíjjal vagy a tandíjjal.

Kitért arra is, őt még nem győzték meg azok az érvek, amelyek amellett szólnak, hogy jó lenne, ha a gyermekek után is járna szavazati jog.