Gázt talált Pakisztánban a Mol

Vágólapra másolva!
Sikeres volt a Mol pakisztáni próbafúrása, a társaság a hétfő reggeli közlemény szerint jelentős gáz és olajbeáramlást észlelt.
Vágólapra másolva!

A Tolanj X-1 kutatófúrás vizsgálata sikeres eredményt hozott, a pakisztáni Tal blokkban 2010. június 21-én megkezdett kutatófúrás során jelentős gáz és olajbeáramlást észlelt a cég - jelentette be hétfő reggel a tőzsde honlapján a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.

A társaság közleménye szerint a fúrás a mélyebben fekvő feltételezett tárolórétegek harántolása és vizsgálata érdekében tovább folytatódik. Áldott Zoltán, a Mol-csoport kutatás-termelési ügyvezető igazgatója szerint a cég a pakisztáni kormánnyal és a konzorcium tagjaival együttműködve az intenzív mezőfejlesztés eredményeként szénhidrogén termelését is jelentősen növelni tudta.

A Mol 100 százalékos leányvállalatán, a Mol Pakistanon keresztül szénhidrogén koncessziós szerződést írt alá a pakisztáni kormánnyal 1999-ben a TAL kutatási blokkra. A blokk operátora a Mol Pakistan 10 százalékos részesedéssel, a konzorciumban benne van még a Government Holdings (Private) (5 százalék), az Oil and Gas Development Company (30 százalék), a Pakistan Petroleum (30 százalék), illetve a Pakistan Oilfields (25 százalék).

A Mol múlt hétfőn több mint 3 százalékkal drágult, elemzők szerint nagy részben annak a bejelentésnek köszönhetően, hogy a cég kurdisztáni kutatófúrásai sikeresek voltak (erről itt olvashat részletesen).