Másodfokon is pert vesztett az Auchan az IPM magazinnal szemben

Auchan
Vágólapra másolva!
Eltérőn értékeli az Aucan és a "Hogyan került arzén az ásványvizekbe?" című cikket közlő IPM a másodfokú bíróság ítéletét, amely a kereskdelmi láncban forgalmazott ásványvizek arzéntartalmáról szólt. Annyi biztos, hogy a bíróság elutasította az Auchan fellebbezését.
Vágólapra másolva!

Másodfokon elutasította 2011. február 17-én a Fővárosi Ítélőtábla az Auchan fellebbezését, és helyben hagyta az elsőfokú ítéletet abban a helyreigazítási perben, amit az Auchan indított az IPM magazinnal szemben, mert az újság azt állította, hogy az Auchan mérgezett ásványvizet árusít. Az Auchan szerint a bíróság a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába sorolta az IPM magazin közlését.

Az IPM pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy a másodfokon eljáró bíróság helyben hagyta a Fővárosi Bíróság elutasító ítéletét az Auchan Magyarország Kft. helyreigazítási kérelmét illetően, és megállapította, hogy az IPM 2010. szeptemberi számában a "Hogyan került arzén az ásványvizekbe?" című cikkben valós tényeket közölt. A bíróság ezen álláspont szerint kijelentette, hogy a magazin nem állított valótlant azzal, hogy az Auchan Magyarország Kft. illetve beszállítója felrúgva a jogszabályi előírásokat egy arzénnal szennyezett kútból nyeri az ásványvizet. Ezzel az Auchan, és beszállítója a ceglédi Germán Zrt. komoly veszélynek tette ki vásárlói egészségét hosszú időn keresztül - állítja az IPM.

Az Auchan ezzel szemben arról tájékoztatta pénteken az MTI-t, hogy a bíróság immár másodfokon azzal utasította el az Auchan Magyarország helyreigazítási kérelmét, hogy "az IPM által leírtak a szabad véleménynyilvánítás körébe tartoznak". Az Auchan közleménye megjegyzi, hogy a felek még nem kapták meg írásban az ítéletet.

Az IPM közleménye emlékeztet arra, hogy a magazin munkatársai 2009. decemberében és 2010. márciusában az Auchan áruházakban vásárolt Auchan Super Aqua ásványvizekben a határértéket kétszeresen meghaladó mennyiségű, mérgező arzént, sőt az egyikben higanyt is találtak.

Az értékeket több akkreditált laboratóriumban megmérték, valamint azok hitelességét három független, igazságügyi élelmiszerbiztonsági szakértő tanulmányban is igazolta. Ugyanakkor az Auchan saját előírásait is megszegve, nem végzett méréseket az ásványvizek árusításának kezdetekor. A francia cég ezzel szemben a magazin hiteles mérési eredményeit kétségbe vonta, és több pert is indított az IPM ellen, sőt a nyilvánosságra hozott eredmények tudatában egy ideig tovább folytatta a rossz minőségű, mérgező termék árusítását.

Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója a közleményben közölte: "már többször leszögeztük: minden egyes szállítmány esetében független, akkreditált laboratórium által végzett vizsgálatok előzik meg a forgalomba hozatalt. Ezeknek a laboratóriumi vizsgálatoknak az eredményei egyértelműen bizonyítják, hogy az Auchan SuperAqua ásványvizek minden szempontból, teljes mértékben megfelelnek az előírásoknak."

Az IPM közleménye szerint a rendőrség tovább folytatja a nyomozást az Auchanban talált rossz minőségű, mérgező termék forgalomba hozatala ügyében.