A fogyasztóvédők szerint hamis papírral követelnek rajtuk 1400 eurót

Vágólapra másolva!
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület feljelentést tett amiatt, hogy egy holland vállalkozás több mint 1400 eurót követel rajtuk egy szerintük hamisított megrendelőlapra hivatakozva.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen tettes ellen tett rendőrségi feljelentést az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) az EU Business Services Ltd. felszólító levele alapján, amely vállalkozás tavaly november óta szinte heti rendszerességgel küldi egyre fenyegetőbb hangvételű fizetési felszólításait az egyesület részére

A holland vállalkozás 990 eurós állítólagos tartozást, késedelmi kamatait és adminisztrációs költségeit, vagyis további 434 eurót, követeli, de a fogyasztóvédők szerint nincs ilyen tartozásuk.

Az európai üzleti adatbázisok összeállításával foglalkozó EU Business Services Ltd. az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület felé fennálló követelését egy 2010. október 15-én kitöltött megrendelőlappal kísérelte meg igazolni - állította az egyesület. Ugyanakkor szerintük a megrendelőlapon az egyesület akkori elnökének "nyilvánvalóan hamisított" aláírása szerepel, a hivatalos pecsét pedig hiányzik róla.

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület felszólította a holland vállalkozást, hogy törölje a követelését, illetve állítson ki egy olyan tartalmú nyilatkozatot, mely szerint nincs követelésük az egyesülettől, ellenkező esetben feljelentést tesz. A vállalkozás kapcsolattartója, "Miss Alexandra" azonban erre újabb fizetési felszólítással válaszolt, ezért rendőrségi feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen - írta az OFE.