Kiszállt az EKB-elnökségért vívott harcból a legesélyesebb jelölt

Axel Weber a Német Központi Bank elnöke, az Európai Központi Bank (ECB) elnökjelölt
Vágólapra másolva!
Kiszállt az Európai Központi Bank (EKB) elnöki posztjáért, vagyis az amerikai jegybankelnök után a világ második legfontosabb pénzügyi állásáért folytatott küzdelemből a legesélyesebbnek tartott jelölt, Axel Weber. A jegybankár még idén lemond a Bundesbank elnökségéről, s ez a hír a német lapok szerint nem csak az EKB-elnökségtől üti el Webert, amivel az érte lobbizó Angela Merkelnek is pofont ad, de az eurózóna küzdelmeiben is nehézséget okoz.
Vágólapra másolva!

Angela Merkel és az euró hatalmas arculcsapásaként értékelik Axel Weber, a német Bundesbank elnökének kész tényként kezelt távozási szándékát német lapok. A jegybankár azzal, hogy bejelentette, jövőre lemond, a legnagyobb esélyesként kiszállt a világ második legfontosabb pénzügyi pozíciójának (az amerikai Fed-elnök után) számító EKB-elnökségért folytatott versenyből, amiért a német kancellár régóta lobbizik.

"Micsoda csapás. A kancellárnak. Az eurónak" - értékelte a legnagyobb példányszámú német lap, a Bild Axel Weber döntését, mely szerint még idén lemond a Bundesbank éléről. A jegybankárt a legesélyesebb jelöltként tartották számon az Európai Központi Bank következő elnökségére, s ezért Angela Merkel kancellár is nagy erőkkel lobbizott.

Németország számára kellemetlen Weber döntése. Németország az európai adósságválságok idején a bajba jutott államok mentőcsomagjaiból oroszlánrészt vállalt, amiért cserébe a szigorú költségvetés elvét kívánja érvényesíteni. Az erről szóló, úgynevezett "versenyképességi paktumot" márciusban kívánja elfogadtatni Németország Európával, s ennek a szigorú költségvetési politikának lett volna kulcsszereplője Weber, akit kemény pénzügyi szakembernek tartanak. (A versenyképességi paktumról itt, Orbán Viktor eurózónára vonatkozó véleményéről pedig itt olvashat.)

Axel Weber egyelőre nem kívánt nyilatkozni a távozási szándékáról, a Bloomberg szerint egy vele beszélő ember mondta, hogy még idén lemond, amivel egyben az EKB-jelöltségtől is megfosztja magát. A Reuters európai forrásokra hivatkozva írta, hogy Weber kiszállt ez elnökségért folyó versenyből.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikkében felszólította Axel Webert, hogy magyarázza meg döntését. "Merkel asszony most üres kézzel áll" - írta a tekintélyes német lap, kellemetlennek tartva azt, hogy a kancellárnak híradásokból kellett megtudnia, hogy a jelöltje kiugrik a versenyből, miután hónapok óta készítette elő a terepet a szigorú pénzügyi szakembernek tartott jegybankár számára.

A Süddeutsche Zeitung azt írta, hogy Weber visszautasította a kancellárt. A hírek szerint a jegybankár a Deutsche Bank élére kerülhet, vagyis visszaült volna a magánszektorba, de a müncheni lap vezető anyagában azt írta, hogy "a Bundesbank-vezér, Axel Weber mindent tönkre tett maga számára. Német bankhoz ezután nem kerülhet. Az okos és szakavatott Weber professzor már csak a tudományos életbe távozhat - vagy külföldre."

A németek és az euró

A Bild szerint a németek elvesztették bizalmukat az euróban. A lap felmérése szerint a megkérdezettek 44 százaléka elégedett a pénzzel, míg 51 százalékuk nem. Egy másik kérdés arra irányult, hogy aggódnak-e az euró stabilitásáért, erre a válaszadók kétharmada mondott igent, s 27 százaléka nemet. Az "északi" és "déli" eurót, vagyis az eurózóna kettéválasztását csak 16 százalék támogatná, ugyanakkor többen vannak (49 százalék a 41 ellenében), akik szeretnék inkább a régi márkát, mint az eurót.



A Financial Times Deutschland szerint Weber "feladta" a küzdelmet, ugyanakkor szerintük Merkel tudta, hogy a jegybankárnak van másik ajánlata is, de meglepődött a döntése időzítésén. A Handelsblatt szerint Weber egyedül maradt. A német szigor megtestesítője mögül már nem csak Európa, de Angela Merkel is kihátrált.

Az Európai Központi Bank elnöki posztjára Merkel új német jelöltet kereshet, ugyanakkor aligha fog gyorsan új embert találni. Weber eddigi ellenfeleinek ugyanakkor megnőttek az esélyei a legnagyobb vetélytárs kiesésével. A lehetséges befutók között tartják számon Mario Draghi olasz, Yves Mersch luxembourgi és Erkki Liikanen finn jelöltet. A jelenlegi elnök, Jean-Claude Trichet mandátuma 2011. novemberében jár le, az utódlásért folytatott küzdelem azonban már jó ideje tart.