Megijedt a gazdag országoktól az IMF egy jelentés szerint

Vágólapra másolva!
Nem akart ellentmondani a legfejlettebb országok pénzpiaci szabályozó intézményeinek az IMF szakembergárdája, ez is hozzájárult a válság kialakulásához - derül ki a szervezet mellett működő elemzőközpont tanulmányából. Az értékelők azt javasolják, legyen nagyobb tere az alternatív véleménynek.
Vágólapra másolva!

Azért nem ismerte fel időben a globális gazdasági válság előjeleit a Nemzetközi Valutaalap (IMF), mert befolyásolták a fejlett országok - egyebek mellett ez áll az IMF Független Értékelési Irodájának (IEO) szerdán közzétett elemzésében.

A 2004 és 2007 közötti időszakot feldolgozó dolgozat megállapítja, hogy az IMF közgazdászai tartottak az adott országok hatóságaitól és szakmai közvéleményétől. "A munkatársak kellemetlennek érezték, hogy monetáris és szabályozási kérdésekben szembemenjenek a fejlett országok pénzügyi hatóságaival, mivel ezeknek kétségkívül nagyobb rálátásuk és mélyebb ismereteik voltak a saját piacukról, a központi bankok pedig nagyszámú felkészült szakembert foglalkoztattak" - idézi az elemzést a Bloomberg.

A második világháború után a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilizálására létrehozott szervezet a jelentés szerint a jövőben többféle eszközzel kerülheti el a hasonló hibákat, így azzal, hogy nagyobb teret enged a fősodortól eltérő véleményeknek, illetve megreformálja intézményi irányítását.

Az elemzés megállapítja, hogy az IMF felügyeleti tevékenységét a nagyobb pénzügyi intézmények egészségére és ellenállóképességére vonatkozó túlzott magabiztosság jellemezte, az ingatlanpiaci buborék és a pénzpiaci eszközinnovációk miatti kockázatokat pedig nem vette komolyan a valutaalap.

Moises Schwartz, a vizsgálatot végző szervezet igazgatója közleményben mutatott rá, hogy az elemzés célja az IMF felügyeleti tevékenysége hatékonyságának növelése volt, hogy fokozottan legyen képes tagjait figyelmeztetni a világgazdasági kockázatokra. Schwartz ugyanakkor megjegyezte: az IMF már számos lépést tett képességeinek javítása érdekében.

Az IMF vezetősége válaszközleményében üdvözölte az IEO jelentését, és hangsúlyozta, hogy előzőleg már elismerte: az alap korábban nem figyelmeztetett a válságról "megfelelő időben, irányított és hatékony módon". Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott: az elemzés összhangban van az IMF saját értékelésével, és számos javaslatot figyelembe vettek a valutaalapnál elindított reformfolyamatokban.