Elszakadt a külföldi trendektől a BUX szerdán

Vágólapra másolva!
Csaknem 2 százalékkal esett a pesti tőzsde szerdán, a vezető részvények - a mozdulatlan Magyar Telekom kivételével - gyengültek, miközben a nemzetközi hangulat kimondottan jó volt. A szakértők szerint a bizonytalanság egészen addig megmaradhat a hazai piacon, amíg nem konkretizálódnak a kormány reformtervei.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 409,70 pontos, 1,78 százalékos csökkenéssel, 22 623,24 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 21,3 milliárd forint volt.

A Mol 720 forinttal, 3,23 százalékkal 21 605 forintra csökkent, 5,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 101 forinttal, 1,71 százalékkal 5800 forintra esett, forgalmuk 12,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 549 forintot ért, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 450 forinttal, 1,11 százalékkal 40 100 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

Sőre Balázs, a BudaCash Brókerház Zrt. elemzője szerint a BUX külföldi indexektől független alakulásának oka, hogy az elmúlt hónap emelkedését a befektetők a jövő hétfői miniszterelnöki beszéd, a kilátásba helyett megszorító csomag bejelentése előtt esetleg megpróbálják realizálni.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint a részvényindex csökkenésében szerepet játszhatott az IMF éles hangú kritikája az országgal szemben - elsősorban külföldről jövő eladási megbízásokat lehetett látni. Hozzátette: azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyar tőzsde a januári emelkedésben verte a régiós tőzsdéket, most a nagyobb pluszból ad le. Szerinte amíg a kormány által kilátásba helyett reformok törvényi szövegét nem lehet megismerni, addig a bizalom és a félelem váltakozik majd a hazai részvénypiacon.