Harmadával emeli a bankokra kivetett adót a brit kormány

bank, bankfiók, pénz, ATM, bankomat, bankjegykiadó automata, Citibank
Vágólapra másolva!
A bankrendszer állapotának javulására hivatkozva megemeli a bankokra kirótt illeték összegét a brit kormány.
Vágólapra másolva!

Már a tavalyi választásokon hatalomra került konzervatív-liberális koalíció első költségvetésében szerepelt a bankadó, melyből a brit kormány hosszabb távon évi 2,5 milliárd font (800 milliárd forint) körüli költségvetési bevételt remél.

Az idei naptári évre a brit pénzügyi szférának azonban még csak csökkentett, éves szinten összesen 1,7 milliárd font illetéket kellett volna befizetnie, abból a meggondolásból, hogy ez segíti a gyengélkedő bankok tőkehelyzetének megerősítését.

George Osborne pénzügyminiszter azonban kedden közölte, hogy mivel a bankrendszer állapota jobb, mint korábban gondolták, a kormány már az idén az eredetileg tervezetthez közeli összegű adót hajtja be a bankoktól, vagyis hozzávetőleg 800 millió fonttal emeli az illeték rendszerszintű éves összegét.