Magyar Nemzet: Több tízezer panellakás kaphat energiatámogatást

panelprogram, lakásfelújítás, energetikai felújítás, nyílászárócsere
Vágólapra másolva!
Több mint 39 ezer panellakás energetikai felújításáról köthetnek szerződést ebben az évben, de ha a szén-dioxid-kvótákból a bevételek kedvezően alakulnak, akár 70 ezerre is nőhet ez a szám - mondta a Magyar Nemzetnek Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

Az Új Széchenyi-terven belül a zöldgazdaság fejlesztésére mintegy 140 milliárd forintos keretösszeg jut ebben az évben - mondta Bencsik János a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Az energiaügyekért felelős államtitkár elmondása szerint az épületek energetikai átalakítására ebből mintegy 32 milliárd forintot lehet költeni, ugyanis a korábbi, úgynevezett zöldberuházási rendszer is már az Új Széchenyi-terv része.

Bencsik elmondta azt is, hogy 19 200 panellakás korszerűsítését biztosító szerződést kötöttek a zöldberuházási rendszer első fázisában. Március végéig pedig további 39 ezer panellakás, valamint kétezer családi ház energetikai felújítását biztosító szerződés megkötésére van lehetőség. "Ha a szén-dioxid-kvótából származó bevételek kedvezően alakulnak, akkor az idén ezenfelül még 23 ezer panellakás felújításáról állapodhatnak meg" - mondta Bencsik János. Az önkormányzatok és a kis- és közepes vállalatok összesen további 11 milliárd forintra pályázhatnak a megújuló energiahasználattal egyebekötött energetikai fejlesztéseikhez.