Nem számít könnyű tárgyalásokra az IMF-fel a külföldi sajtó

Vágólapra másolva!
Aggasztónak találja a Financial Times feltörekvő piacokkal foglalkozó blogja, hogy a magyar kormány sem a jegybankkal, sem a Nemzetközi Valutaalappal nem egyeztetett előzetesen a döntésről, hogy új megállapodást szeretne kötni az IMF-fel és az EU-val. Az osztrák sajtóban megjelent vélemények szerint Olaszországhoz hasonlóan Magyarországon is egy "kormányváltás volna az elképzelhető legkedvezőbb sokk".
Vágólapra másolva!

A magyar gazdaságpolitika miatt hónapokon át tartó feszültség után nem lesznek könnyűek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal - írja a Financial Times feltörekvő piacokkal foglalkozó blogja. Utalva Orbán Viktornak az MR1-Kossuth Rádióban elhangzott mondataira a ragaszkodásról az ország gazdasági függetlenségéhez, a szerző azt írja: a gond az, hogy a befektetők épp a gazdasági szuverenitás legalább egy részének a feladását várják, egész pontosan az elmúlt időszak unortodox intézkedéseinek a feladást.

Ezt várja az IMF is, noha soha nem mondaná ki nyíltan - írja a szerző, aki szerint a Valutaalap delegációát ugyanazok a kérdések aggasztják, mint a befektetőket. Ilyen például a végtörlesztésről szóló legutóbbi törvény.

A mód, ahogyan a kormány bejelentette a lépést, külön kiemelve a ragaszkodást a nemzeti érdekekhez, azzal fenyeget, hogy ennek az egésznek "sírás lesz a vége" - idézi a blogbejegyzés Timothy Asht, a Royal Bank of Scotland bankcsoport londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének vezetőjét. Ezeket a kétségeket fokozza, hogy sem a magyar jegybankkal, sem az IMF-fel nem egyeztetett a kormány a döntésről.

Ash szerint a kételkedőket aligha nyugtatja meg az, amit Orbán Viktor a Magyar Rádióban mondott: hogy Magyarország nem akar feltételeket semmilyen új IMF-megállapodáshoz, miközben a szerző szerint nemcsak a Valutaalap, hanem a piac és a hitelminősítők is feltételeket akarnak. Ash szerint nem a makrogazdasági helyzet a kulcskérdés, hanem a "politikai lépések teljes kiszámíthatatlansága". A külföldi befektetők ezt nem szeretik, és máshová fogják vinni a pénzüket, csakúgy, mint a nyugat-európai bankok.

A blogbejegyzés emlékeztet arra, hogy küszöbön áll Magyarország leminősítése. Kevés idő lenne a folyamatok megfordítására még akkor is, ha Orbán Viktor száz százalékig elkötelezett lenne a piacbarátabb politika iránt, de nem az - írja a szerző, megemlítve, hogy a miniszterelnök szóvivője még csütörtökön is kizárta a visszatérést az IMF-hez.

A Financial Times blogjának szerzője hangsúlyozza, még nincs szó egy új kapcsolat kezdetéről Magyarország és az IMF között, mindössze az új kapcsolatról szóló tárgyalások kezdődtek meg. Kérdés, hogy ez elég lesz-e a befektetőknek, amikor a piacokat már így is áthatják a kétségek - írja a szerző.

Osztrák sajtó: "Kormányváltás volna az elképzelhető legkedvezőbb sokk"

A magyar tárgyalási szándékról kiadott közlemény hallgat arról, hogy "Magyarország a pénzügyi szakadék szélén áll" és hogy az IMF-hez fordulással "Canossát jár" - írta értékelő elemekkel vegyes tudósításában a Der Standard című osztrák liberális napilap. A cikk szerzői, Gregor Mayer és András Szigetvari szerint bármilyen megállapodásra törekszik is Budapest az IMF-fel, a pénzügyi szervezetnek, hogy a befektetők bizalmát helyreállítsa, olyan lépéseket kell diktálnia, amelyek homlokegyenest ellenkeznek az Orbán-kormány eddigi gazdaságpolitikájával.

A cikkben felidézték Matolcsy György kijelentését, miszerint a kormány nem azonnali hitelre, hanem egyfajta biztosításra törekszik. Kérdésesnek nevezték, hogy Magyarország is egy ilyen megállapodást élvezhet-e majd, ugyanis ilyen hiteleket csak "mintatanulóinak" ad az IMF.

A konzervatív osztrák Die Presse kommentárja szerint "a magyar miniszterelnök összetéveszti az adósság leépítését a jogállam leépítésével". Egy pénzügyi szakértő "pozitív bizalmi sokkot" remél az IMF-tárgyalások szándékától - írta Karl Gaulhofer. Orbán politikai és civil társadalmi ellenfeleit cenzúra és üldözés fenyegeti - állt a kommentárban. Ők nem tudnak más tenni, mint várni a következő választásokat. A gazdasági életben azonban azonnal megbüntetik "a kiszámíthatatlan autokrata-allűröket": a forint esik, az adósságok nőnek, a hitelképesség közel a "bóvli" kategóriához, és a befektetők menekülőre fogják. "Olaszországban Berlusconit máris megfosztották a tróntól a pénzügyi piacok. Magyarországon is egy kormányváltás volna az elképzelhető legkedvezőbb sokk" - vélekedett a Die Presse cikkírója.