Matolcsy: Még karácsony előtt megkezdődhet a tárgyalás az IMF-fel

Vágólapra másolva!
A jövő év elején írhatja alá Magyarország az új megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval, közölte a gazdasági minisztérium. Matolcsy György a megállapodás pontos formáját egyelőre nem tudta megmondani, annyit közölt: az a tárgyalásokon dől el. Az új IMF-delegáció még karácsony előtt Magyarországra utazik.
Vágólapra másolva!

Megkezdte a kormány a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium. A közlemény szerint egy olyan új megállapodás megkötéséről egyeztetnek, amely megszorítások helyett a magyar gazdaság növekedését segíti elő.

Karácsony előtt megkezdődhet a tárgyalás egy új delegációval, január végén, februárban pedig akár le is zárhatják - mondta a távirati irodának Matolcsy György. A megállapodás pontos formáját a miniszter egyelőre nem tudta megmondani, annyit közölt: az a tárgyalásokon dől el. Hangsúlyozta ugyanakkor: "mindenképpen olyan megállapodást fogunk kötni, amely meghagyja a gazdaságpolitika mozgásterét, és segíti a növekedést". A miniszter hozzátette, hogy a magyar kormányt nem sürgeti az idő, "hiszen jelen vagyunk a pénzpiacokon, az államadósságot nem ezzel a megállapodással finanszírozzuk".

Matolcsy György hangsúlyozta: az új pénzügyi megállapodás nem hasonlít majd a 2008-ashoz, olyan új típusú pénzügyi keretmegállapodás lesz, amelynek célja, hogy a magyar gazdaság növekedését pénzügyileg biztosítsa. A növekedéssel ugyanis nem elégedett a kormány, ezért új növekedési tervre van szükség, ennek azonban az eurózóna kiszámíthatatlan fejleményei miatt nagyok a kockázatai - fejtette ki Matolcsy György.

Még karácsony előtt új delegáció érkezik Budapestre, olyan szakemberekkel, akik például Lengyelországnak is megalkották a pénzügyi megállapodást - közölte a miniszter.

"A reggeli tárgyaláson az IMF, az EU és a magyar kormány egyetértett abban, hogy strukturális reformokkal kell megteremteni a hosszú távon fenntartható pénzügyi egyensúlyt. Mi ezt tesszük, és erre képesek is vagyunk, mert a parlamentben megvan az ehhez szükséges többség, a kormány elszánt, és a Széll Kálmán Terv strukturális reformokat és államadósságot csökkentő programjai a miniszterelnök támogatását élvezik" - hangsúlyozta Matolcsy György.

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök délután jelentette be, hogy a kormány új típusú együttműködésről kezd tárgyalásokat a Nemzetközi Valutalappal. A bejelentésről, illetve a reakciókról szóló írásainkat itt olvashatják.