FT: Bosszút állhat az IMF az Orbán-kormányon

Vágólapra másolva!
Az elemzők is találgatják, hogy milyen együttműködést szeretne elérni a magyar kormány a Nemzetközi Valutaalappal. Úgy vélik, hogy Magyarország rugalmas hitelkeretre gondolt, amely általában kevesebb feltételt támaszt, mint a készenléti hitelmegállapodás. Kérdés viszont, hogy az IMF és a magyar kormány között kialakult feszült viszony után megkapja-e.
Vágólapra másolva!

A Financial Times blogjában megjelent bejegyzés szerint nem valószínű, hogy a korábbi incidensek után javul a viszony Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap között. A szerző valószínűnek tartja, hogy az IMF valamiféle bosszút áll, és a jelenleg Budapesten tartózkodó delegáció olyan "látszólag ártalmatlan" megállapításokkal távozik majd, hogy a pénzügyi területen nem ad okot elégedettségre a fejlődés. A Valutaalapot ismerők előtt azonban nyilvánvaló, hogy a szervezet nincs jó véleménnyel arról, ami Budapesten zajlik. A blog vendégszerzője, Benoit Anne, a Société Générale pénzügyi intézet munkatársa úgy véli, jelenleg nagyon kevés az esély arra, hogy az IMF és a magyar hatóságok meg tudnak egyezni a kormány politikai programjáról. Az IMF-nek mindenekelőtt azt kellene kérnie, hogy a kormány vonja vissza az elmúlt hetek kétséges intézkedéseit, ami hatalmas ütés lenne a magyar kormánynak. Magyarország a szerző szerint továbbra vezeti a legsebezhetőbb országok listáját, mivel a kormány aláásta a befektetői bizalmat, és az ország koprosójába a hitelminősítők üthetik a következő szöget a lehetséges leminősítéssel. A szerző szerint ebben a helyzetben egy szó lehet a kiindulási pont: "eladni".

Magyarország csütörtökön bejelentette, hogy keresi a Nemzetközi Valutaalappal az együttműködés lehetőségét. Ez egyfajta biztosítás lenne az európai adósságválság által okozott bizonytalanság közepette, amely megdrágította az országok számára a hitelfelvétel költségeit - írja péntek reggeli írásában a Wall Street Journal üzleti napilap.

Az írás kitér rá: Magyarország tavaly hagyta abba a tárgyalásokat az IMF-fel arra hivatkozva, hogy meg akarja tartani a függetlenségét, azóta egy sor szokatlan gazdaságpolitikai lépést tett, és most azzal küzd, hogy visszanyerje a befektetők bizalmát.

Mint írják, a magyar gazdasági miniszter nem részletezte, milyen típusú együttműködésre gondol az IMF-fel, csak annyit, hogy nem hitelben gondolkodnak. Megjegyzik, hogy ennek ellenére a piacok megnyugodtak, a forint erősödött az euróval és a dollárral szemben is, és a magyar államkötvények hozama is csökkent.

"Ez egyértelműen pozitív lépés" - idézte az írás Neil Shearinget, a londoni Capital Economic feltörekvő piaci elemzőjét. Szerinte a két fél elérheti azt a középutat, mely mindkettejüknek kölcsönösen elfogadható. Az írás kitér arra is, hogy mivel Orbán Viktor miniszterelnök többször is kizárta, hogy visszatérjen az IMF-hez, így nem tudni, a lépésnek belpolitikailag milyen lesz a fogadtatása.

Elemzők szerint Magyarország rugalmas hitelkeretet szeretne, amely általában kevesebb feltételt támaszt, mint a készenléti hitelmegállapodás. Az egyelőre nem egyértelmű, hogy az IMF ebbe vajon belemegy-e. Korábban, amikor az IMF ilyen ügyletet kötött, akkor a kisebb adósságteherrel rendelkező országokat tartotta hitelt érdemlőnek. A magyar besorolás jelenleg egy lépésre van a bóvlitól.

Közvetlenül a csütörtöki bejelentés után a külföldi lapok kínos hátraarcról írtak, erről bővebben itt olvashat.