Megkapja kinevezését Matolcsy új adóügyi beosztottja

Vágólapra másolva!
Az Államadósság Kezelő Központ eddigi vezetőjét, Pleschinger Gyulát nevezi ki a köztársasági elnök a Nemzetgazdasági Minisztérium új államtitkárának. Schmitt Pál a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsába is két új tagot nevez ki csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára csütörtökön kinevezi Pleschinger Gyulát, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) új, adó- és pénzügyekért felelős államtitkárát - közölte a Köztárasági Elnöki Hivatal. Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) korábbi vezérigazgatója Kármán Andrást váltja a poszton. A Kármán távozásáról szóló hír ugyanaznap jelent meg, amikor a kormány a parlament elé beterjesztette a 2012-es adócsomagot.

Az új államtitkárt a miniszterelnök javaslatára november 1-jei hatállyal nevez ki az államfő. A korábbi államtitkár december 1-jétől az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatóságában a Magyarországnak járó helyettes igazgatói posztot tölti be, májustól pedig az EBRD egyik igazgatója lesz.

Schmitt Pál csütörtökön e mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa tagjává nevezi ki szintén november 1-jei hatállyal hat évig terjedő időtartamra a GHV elnökének javaslatára Miks Annát és Miskolczi-Bodnár Pétert.