Alakul a pánik Spanyolország körül is

Spanyolország, gazdasági válság, munkanélküliség
Vágólapra másolva!
A spanyolok is egyre drágábban jutnak hitelhez. A legutóbbi kötvényértékesítésnél kialakult hozam csak hajszállal marad el attól a szinttől, ami felett az államadósság hosszú távon már finanszírozhatatlan.
Vágólapra másolva!

Amióta Spanyolország az eurózóna tagja, soha nem finanszírozta magát olyan drágán, mint a mai, csütörtöki állampapír-aukción. Hajszállal maradt csak el a hozam a 7 százaléktól azon az értékesítésen, amelynek keretében 3,6 milliárd eurónyi államkötvényt értékesített a spanyol állam.

A 7 százalék kitüntetett szint, írja a Wall Street Journal. Görögország, Portugália és Írország is azt követően kellett hogy nemzetközi mentőcsomagért folyamodjon, hogy a tízéves állampapírjaik hozama 7 százalék fölé ugrott, ilyen szinten azonban hosszú távon már nem fenntartható az államadósságuk finanszírozása, túl drágán tudnak kölcsönt felvenni a pénzpiacokról. Spanyolország sincs tehát messze ettől a kritikus szinttől.

Franciaországban még nem ilyen súlyos ugyan a helyzet, de Párizs is szenved a dráguló finanszírozás miatt. A mai állampapír-aukción 2,82 százalékos hozam mellett tudta eladni a francia állam a 3,3 milliárd eurónyi kötvényt, ami fél százalékponttal magasabb a legutóbbi értékesítésen kialakult hozamnál. Ráadásul a német tízéves állampapírhoz képesti francia kamatfelár 2 százalék fölé ugrott szerdán, ilyen magas hozamkülönbségre az euróövezetbeli időszak alatt nem volt még példa.

A hozamok emelkedését az idézi elő, hogy a piac fél az európai adósságválság továbbgyűrűződésétől, attól, hogy Görögország és Olaszország után más államoknak is túlzottan nagy gondot okozna az államadósság visszafizetése.

A hozamok emelkedése az Európai Központi Bankra is fokozódó nyomást helyez, az EKB-nak erősítenie kell az állampapír-vásárlásait, hogy megakadályozza a hozamok "felrobbanását".

Nemcsak néhány nyugat-európai országban van gond az állampapírpiacon, idehaza sincs minden rendben, a mai, csütörtöki kötvényaukció sikeres lett ugyan - több elmúlt hetekbeli eredménytelen aukcióval szemben -, de a hozamok nagyot ugrottak.