36 órás munkaviszony mellett vállalkozóknak készült evakalkulátor

Vágólapra másolva!
Újabb evakalkulátort indított az RSM DTM adótanácsadó és pénzügyi szolgáltató cég, az új kalkulátor már számol a munkaviszonyból származó jövedelemmel is.
Vágólapra másolva!

Elkészítette evakalkulátora 36 órás munkaviszony melletti vállalkozói modellre vonatkozó verzióját az RSM DTM. Amióta kiderült, hogy módosított feltételekkel, de mégiscsak marad az egyszerűsített vállalkozó adó (eva), egyre nagyobb érdeklődés övezi az adónem körüli kérdéseket, főként, hogy kinek éri meg 2012-ben evázni. Az RSM DTM a döntés megkönnyítése érdekében a héten evakalkulátort indított, amelynek segítségével több ezer vállalkozó végezte el számításait, most pedig elkészült a kalkulátor 36 órás munkaviszony melletti vállalkozói modellre vonatkozó verziója - közölte az adótanácsadó cég a blogján.

A most közzétett verzió néhány részletben eltér a korábbi kalkulátortól, így például tekintettel arra, hogy átalányadózni munkaviszony mellett nem lehet, ez a változat ezúttal már nem szerepel. A blogon korábban közzétett kalkulátorral néhány adat alapján az evás vállalkozók, a társasági adó hatálya alá tartozó társas vállalkozók, a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, valamint az átalányadózást választó egyéni vállalkozók adóterheit, és az általuk felvehető adózott jövedelmet lehet összehasonlítani.

A mostaniba be lehet írni a munkaviszonyból származó jövedelmet is, így az ezen jogviszonyban megfizetett természetbeni és pénzbeni egészségbiztosítási járulék (amely jövőre várhatóan 7 százalék lesz) csökkenti az osztalék után fizetendő eho összegét.