Az Aldi évi 10-15 új üzletet nyitna Magyarországon

Vágólapra másolva!
Budapesten és a megyeszékhelyeken terjeszkedne az Aldi úgy, hogy három éven belül 110 fölé emelkedjen magyarországi üzleteinek száma - írja a hétfői Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A fővárosban és a megyeszékhelyeken szeretne erősebb pozíciót elérni az Aldi Magyarországon, a cég a következő időszakban évente 10-15 egység nyitását tervezi, így három éven belül 110 fölé emelkedne a hálózata tagjainak száma - írta a Napi Gazdaság hétfőn.

Székács Tibor, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta, hogy a cég az elmúlt három évben 75 áruházat épített, és több száz millió eurót fektetett be Magyarországon. Az idén még három üzlet nyitását tervezik, és ezzel két számjegyű forgalomnövekedést várnak. Az ügyvezető jelezte, hogy tavalyi forgalmuk alapján piaci részesedésük 1-2 százalék között alakult.

Az Aldi úgy tervezi, hogy a belvárosi területeken egy-egy meglevő boltot (egyenként felvásárolva) alakítanak át, a külső területeken pedig új üzleteket építenek.