Zuhantak a tőzsdeindexek Ázsiában

Vágólapra másolva!
Az ázsiai tőzsde is követte a New York-i értéktőzsde csütörtöki veszteségeit. Zuhant a honkongi, a dél-koreai, tajvani, szingapúri és sanghaji index is. A rossz befektetői hangulatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai döntése okozta.
Vágólapra másolva!

Veszteséggel nyitottak, majd zuhanórepülésbe váltottak és később mínuszban zártak az ázsiai tőzsdék péntek reggel a globális recesszió visszatérésétől való félelem miatt, követve a New York-i értéktőzsde előző napi mély veszteségeit. Tokióban ünnepnap miatt nincs kereskedés.

Bezárt már a szöuli tőzsde, amelynek irányadó KOSPI indexe 5,73 százalékos csökkenéssel 15 hónapja legalacsonyabb szinten zárt. Ugyancsak befejeződött a kereskedés Ausztráliában, ahol az S&P/ASX tőzsdemutató 1,6 százalékos gyengüléssel 26 havi mélyponton fejezte be a napot. Hongkongban 2,34 százalékos, Sanghajban 1,57 százalékos, Mumbaiban 1,79 százalékos mínuszt mutattak az irányadó indexek röviddel a kereskedés vége előtt. A Shanghai Composite Index (SSEC) 1,36 százalékkal 2409,83 pontra csökkent.

A Fed okozta a rossz hangulatot

A rossz befektetői hangulatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai döntése okozta. A bank Szövetségi Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) a kamatdöntő ülése után bejelentette, hogy meghosszabbítja az általa birtokolt amerikai államkötvény-portfólió átlagos lejárati idejét. A lépéssel a Fed a hosszabb távú állampapírok hozamait kívánja csökkenteni. A Fed döntés közvetve is hatott, ugyanis annak hatására a Moody's hitelminősítő lefokozta három amerikai nagybank besorolását.

A pesszimista hangulat csütörtökön a világ szinte összes tőzsdéjén végigsöpört, a pesti tőzsde is hatszázalékos zuhanással zárt. Politikusok és pénzügyi vezetők sürgették Európát, hogy oldja meg adósságválságát.

"Bear market" állapot állt be

Ismét a recessziós időszakokra jellemző "bear market" állapotba került a globális részvénypiac, miután egyik fő összesített árfolyamindexét több mint 20 százalékkal legutóbbi csúcsértéke alá sodorta az utóbbi napok hatalmas tőzsdei eladási hulláma.

A nem hivatalos, de általánosan elfogadott részvénypiaci meghatározás szerint - amely a tartós felfutást a bikával (bull), a hosszas lejtmenetet a medvével (bear) jelképezi - a "bear market" állapot akkor áll be, ha valamely tőzsdei részvényindex a megelőző csúcsról az időszaki kilengésektől függetlenül, folyamatszerűen, hosszabb idő alatt legalább 20 százalékot süllyed.

A FTSE-indexcsalád globális részvényindex-sorozatának 2800 magas és közepes kapitalizációjú papírból válogatott reprezentatív indexe, a FTSE All-World a csütörtöki 4,5 százalékos zuhanás nyomán immár 23 százalékkal jár májusban mért előző ciklikus csúcsa alatt.