A német jegybank a gazdaság felpörgésére számít, a cégvezetők mégis pesszimisták

Vágólapra másolva!
2008 óta nem látott mélységbe esett a ZEW gazdaságkutató intézet gazdasági hangulat indexe szeptemberben. A német jegybank egy nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a harmadik negyedévben a recessziós félelmek és az euróövezetben terjedő adósságválság ellenére lendületesen bővül a német gazdaság.
Vágólapra másolva!

A német ZEW gazdaságkutató intézet gazdasági hangulat indexe szeptemberben mínusz 43,3 pontra romlott az augusztusi mínusz 37,6 pontról - közölte a mannheimi gazdaságkutató intézet kedden. Ez a legalacsonyabb szint 2008 december óta, ami a ZEW elemzői szerint elsősorban az európai pénzügyi válsággal, a világgazdasági növekedés lassulásával hozható összefüggésbe.

A Dow Jones hírügynökség által megkérdezett szakértők a német gazdaság meghatározó szereplőinek hat hónapra előretekintő várakozásait tükröző mutatóra mínusz 45,0 pontot jeleztek előre. A mutató folyamatosan romlik, júliusban mínusz 15,1 pont, júniusban mínusz 9, májusban mínusz 3,1 pont volt. A ZEW elnöke szerint a gazdasági kilátásokat erős bizonytalanság jellemzi, és ez aláássa az üzleti élet szereplőinek és a fogyasztóknak a bizalmát, ez tükröződik a mutatókban.

A német jegybank (Bundesbank) szerint a harmadik negyedévben a recessziós félelmek és az euróövezetben terjedő adósságválság ellenére lendületesen növekedik a német gazdaság, de egyelőre nem látható, hogy meddig tarthat ki a tempó. A Bundesbank statisztikai adatokkal és úgynevezett puha - a gazdasági szereplők véleményét tükröző - mutatókkal indokolta derűlátását.

Rámutatott például arra, hogy júliusban az ipari termelés és az építőipar teljesítménye is nőtt, az üzleti hangulat alakulását jelző mutatók pedig a jelenlegi helyzet igen kedvező megítéléséről tanúskodnak a jegybank szerint. A nyári hónapokban a beruházási tevékenység is élénkült, és a lakossági fogyasztás növekedési üteme tartotta a második negyedév végén, júniusban elért szintet.