Zsebből fizettek ki nyolcmillió forint adótartozást távol-keleti kereskedők Budapesten

adóbehajtás, razzia, revizor, végrehajtás, próbavásárlás, adótartozás
Vágólapra másolva!
Attól tartva, hogy elviszik az áruikat, az egyik fővárosi ázsiai bevásárlóközpont kereskedői néhány óra alatt a helyszínen fizettek ki nyolcmillió forintnyi adótartozást.
Vágólapra másolva!

Közel ötven revizor, végrehajtó, pénzügyőr és rendőr ellenőrzött csütörtökön egy távol-keleti árukat értékesítő bevásárlóközpontot a főváros XV. kerületében. Az áruház kereskedőinek jelentős része több millió forinttal tartozott az adóhatóságnak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a nyugta- és számlaadást próbavásárlással ellenőrizték, majd elkezdték lefoglalni az árukat.

Ijedtükben és az árukészlet elvesztésétől való félelmükben a kereskedők többsége azonnal készpénzben rendezte tartozását - írja a NAV közleménye. Volt olyan kereskedő is, aki bár azt bizonygatta, hogy nem tud fizetni, amikor áruját zsákokba rakták és elvitték volna, mégis talált a zsebében annyi pénzt, ami fedezte a hátralékot. Az adózók tartozásaikat szinte teljes egészében rendezték, és néhány óra alatt csaknem nyolcmillió forintot szedtek be.