Felvásárlással lép be a magyar piacra az orosz Szberbank

Vágólapra másolva!
Az orosz bank először hajtott végre felvásárlást külföldön, és a jövőben további terjeszkedést tervez a kelet-európai régióban és Törökországban.
Vágólapra másolva!

Véglegesítették a Volksbank kelet-közép-európai leányvállalatának - köztük a magyarországi érdekeltség - eladásáról szóló szerződését csütörtökön Bécsben az eddigi tulajdonosok az orosz Szberbankkal. A Volksbank International (VBI) eddigi többségi tulajdonosa az osztrák anyavállalat, az Österreichische Volksbanken AG volt 51 százalékkal. A fennmaradó tulajdonrész 24,5-24.5 százalékos arányban a német DZ Bank/WGZ Bank és a francia Banque Populaire Caisse d,Epargne tulajdonában volt.

Az előzetes szándéknyilatkozat még júliusban született meg, több hónapos tárgyalások után. A VBI felvásárlása a Szberbank első akvizíciója az egykori szovjet tagköztársaságokon kívüli térségben. Egyúttal a második nagy bevásárlása idén, miután egymilliárd dollárért megvásárolta a Troika Dialog orosz befektetési társaságot.

A Bloomberg amerikai hírügynökség szerint a bank vezérigazgatója, German Gref júliusban Moszkvában azt mondta, a felvásárlást a Szberbank ugródeszkaként fogja használni további terjeszkedéséhez a volt kommunista országokban és Törökországban. A Szberbank globális bank lesz, tette hozzá Gref. A Volksbank azután keresett vevőt a VBI-re, hogy a teljes, ausztriai üzletrészeket is magában foglaló csoportra nem volt érdeklődő. A VBI iránt sokáig egyedül a Szberbank érdeklődött, de a Kommerszant orosz lap szerint július első napjaiban az OTP Bank szintén bejelentette érdeklődését, ám ezt az [origo]-nak ezt a magyar bank nem erősítette meg.