Papírmentes pályáztatást vezet be az NFÜ

Vágólapra másolva!
Az uniós támogatások pályáztatását végző Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szeptember 1-jétől postai küldemények helyett internetes felületen kommunikál a pályázókkal. Elsőként az Új széchenyi-terv pályázatainál alkalmazzák az új rendszert.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szeptember 1-jétől megkezdi a papírmentes, internetes pályáztatás bevezetését - közölte a szervezet kedden. Ez azt jelenti, hogy a pályáztatásban megszűnik a postai úton történő levelezés.

A jövőben az NFÜ pályázataival kapcsolatos, az EMIR tájékoztató felületen megjelenő döntésekről értesítő e-mailt kapnak a pályázók. Az információk az említett felületen a pályázat befogadásakor kapott egyedi jelszóval érhetők el - áll az ügynökség közleményében.

Az új rendszert elsőként az Új Széchenyi-terv pályázatainál, a döntés-előkészítés eljárásrendi szakaszában vezetik be. Két tájékoztatást nem küldenek elektronikus formában: az EMIR használatához szükséges jelszót, illetve a kritériumok teljesítésének hiánya miatti elutasító döntést.