Jelentős esés a pesti tőzsdén, zuhan a Mol és az OTP

Vágólapra másolva!
A kora délután a nyugat-európai tőzsdeindexek mínuszba fordultak, miközben a feltörekvő piaci részvénytőzsdék mutatói meredek lejtőre kerültek.
Vágólapra másolva!

Szerdán délután három óra körül a pesti tőzsde indexe, a BUX 4,4 százalékos mínuszban volt. A vezető papírok közül az OTP és az Mol egyaránt több mint 5 százalékkal gyengült, a Richter vesztesége 4,4, a Magyar Telekomé 1,6 százalékos volt. A magyar piac mellett az orosz és a lengyel mutató is esett.

Bár a nyugat-európaiak fél három körül még pluszban voltak, három órakor már a londoni FTSE 0,2 százalékos gyengülésnél tartott, a frankfurti DAX pedig 0,4 százalékos értékvesztést mutatott. Az amerikai határidős indexek is a negatív tartományban voltak ekkor.

Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője közölte, a nyugat-európai indexekhez képest jelentősebb gyengülés azzal magyarázható, hogy a befektetők a kockázatosabbnak tartott, bizonytalanabb gazdasági kilátású országok cégeiből igyekeznek kiszállni.