Adósságválság: Olaszországon a világ szeme

Miközben a londoni CEBR elemzői amiatt aggódnak, hogy kezelhetetlenné válik az olasz adósság, Barroso az eurózóna pénzügyi stabilitását szolgáló alap bővítését szorgalmazta.

Az eurózóna pénzügyi stabilitását biztosító, úgynevezett Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) reformjára, hitelkeretének növelésére szólította fel az euróövezet tizenhét tagállamát csütörtökön José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben. Barroso szerint a lépésre azért van szükség, hogy az alapnak legyen elegendő pénze az adósságválság továbbterjedésének megakadályozására.

Elsősorban azt kellene elérnie az eurózóna döntéshozóinak, hogy a krízis ne terjedjen át Olaszországra vagy Spanyolországra, ha ez a két ország is a görögök sorsára jut, a gazdasági erejük miatt az még jobban megrengetheti az eurózóna stabilitását. A hetek óta amúgy is fokozott figyelemmel kísért Olaszország tízéves államkötvényeinek hozama szerdán 6,26 százalékra emelkedett a Bloomberg amerikai hírügynökség szerint, ami a legmagasabb szint az euró 1999-es bevezetése óta, igaz, csütörtökön a spanyol és az olasz hozamok is csökkentek. A Bloomberg cikkéből kiderül, hogy az adott ország adósságtörlesztésének esetleges leállására fedezetet nyújtó biztosítások árazása szerint a piac 27 százalékra teszi annak a valószínűségét, hogy Olaszország az adósságtörlesztés leállítására kényszerül öt éven belül, Spanyolország esetében 31 százalékos ennek a valószínűsége.

Londoni elemzők szerint Spanyolország jobban áll
Az egyik londoni gazdasági kutatóközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) szakértői szerint a befektetési szempontból a figyelem középpontjában álló két eurózónabeli ország, Olaszország és Spanyolország közül előbbi a fizetésképtelenség felé halad, utóbbinak azonban van esélye arra, hogy ne kelljen leállítania az adósságok törlesztését. Az intézet elemzői által készített modellek szerint Spanyolország GDP-arányos államadósság-rátája a rosszabb forgatókönyv alapján sem emelkedne 75 százalék fölé, igaz, ehhez az szükséges, hogy a spanyol bankok ne szenvedjenek el jelentős tőkeveszteséget az ingatlanhiteleken, és ne szoruljanak további állami finanszírozásra. Spanyolország számára kulcsfontosságú, hogy az export az euró ereje ellenére is erőteljes, és az üresen álló, eladatlan ingatlanok tulajdonosai zömmel középosztálybeli családok, amelyek egyelőre "nem zúdították rá a piacra" ingatlanaikat. Emiatt Spanyolország megúszhatja az adósságátrendezést.

A CEBR elemzése szerint azonban Olaszország esetében sokkal rosszabb a helyzet, mert a GDP-hez mért adósságállomány 128 százalékos, ha az olasz államkötvények hozama továbbra is hat százalék körül marad és a gazdasági növekedés nem indul meg, akkor az adósságállomány 150 százalékra növekedhet 2017-ig. A cég előrejelzése szerint ráadásul az olasz gazdaság növekedése "olyan vérszegény", hogy ha az olasz hitelköltségek vissza is süllyednének 4 százalékra, az adósságráta akkor is 123 százalék lenne 2018-ban.

A CEBR szakértői szerint a kötvénypiac túl derűlátóan ítéli meg a térség növekedési kilátásait, és ennek alapján azt feltételezi, hogy 7 százalék körüli az a kritikus kötvényhozam, amely felett a régiós országok adósságpozíciója fenntarthatatlanná válik. A dél-európai növekedési ütemek alacsonyak, ezért 4-5 százalékos hozamok mellett lehetne törleszteni rendben az adósságot. Ha valamelyik eurózónabeli ország kényszerből leállítaná az adósságtörlesztést, a piac valószínűleg a többi nehéz pénzügyi helyzetben lévő tagországra is nyomást gyakorolna, és tovább növekednének az állampapírhozamok. (Az állampapírok sajátossága, hogy a hozamok emelkedésével párhuzamosan csökken az árfolyamuk.) Emiatt pedig a befektetők számára egyre kevésbé lenne vonzó az eurózóna.

A CEBR-hez hasonlóan egy másik londoni elemző cég, a Capital Economics is kétségesnek tartja az eurózóna jövőjét. A cég szakértői a görög mentőcsomag összeállítása érdekében összehívott múlt havi brüsszeli válságcsúcs után úgy vélekedtek: korántsem biztos, hogy a csomag megállítja az adósságválság már megindult, járványszerű átterjedését a nagyobb eurógazdaságokra.

Óriásberuházások a válság árnyékában

Miközben a befektetők Olaszország csődjének esélyeit latolgatják, és a Berlusconi-kormány pedig megszorító intézkedésekkel teszi feszesebbé a költségvetést, több nagyszabású infrastrukturális beruházás is folyamatban van Olaszországban. A szicíliai szoros két partját összekötő függőhíd finanszírozásáról megszületett döntés szerint az eredeti 6,3 milliárd helyett 8,5 milliárd euróba kerül majd 3,5 kilométeres átkelő létrehozását magában foglaló projekt. Az olasz környezetvédők által bírált káros beruházást irányító cég a költségek közel felét, négymilliárd eurót piaci befektetőktől kívánja megszerezni a világon egyedülálló híd megvalósítására. Emellett állami pénzből folytatódik a Mose velencei mobil zsiliprendszer építése is, a szigeteket elöntő tengerár ellen tervezett létesítmény megépítésének becsült értéke 4,5 milliárd euró. Szeptemberben Rómának és Párizsnak az első alpesi alagutak költségeinek megosztásáról kell döntenie: az összesen 8 milliárdos kiadásból Brüsszel 2,4 milliárdot vállalt, az eredeti számítások szerint az olasz félre így 3,8 milliárd maradna, de Olaszország a költségek felezését sürgeti az 1,8 milliárdra tervezett francia hozzájárulás helyett.