Mélypont közelében zárták a kereskedést az amerikai tőzsdék

adósságválság, pénzpiaci krízis, euró, svájci frank, deviza, pénz, gazdasági válság, értéktőzsde, New York
Vágólapra másolva!
Ismét pánik uralta az amerikai kereskedést csütörtökön, a befektetők kockázatkerülést választották, miután a vártnál rosszabb amerikai munkanélküliségi és inflációs adatok gazdasági recessziót vetítettek előre.
Vágólapra másolva!

Jelentős eséssel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde vezető mutatói - közölte a MarketWatch.com gazdasági hírportál. A harminc vezető iparvállalat DJIA indexe 419,17 ponttal, azaz 3,67 százalékkal 10.991,04 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 53,15 ponttal, 4,45 százalékkal 1140,74 pontra gyengült. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 131,05 ponttal, 5,22 százalékkal csökkent és 2380,43 ponton zárt.

A Morgan Stanley amerikai tanácsadó szerint a világgazdaság "vészesen közel került a recesszióhoz". Az elemzés szerint felerősödik a félelem, hogy a gazdaság W-alakú pályát ír le, vagyis újra visszaesés következik - erre utal a tőzsdék zuhanása, amely csütörtökön is folytatódott. A Morgan Stanley 4,2 százalékról 3,9 százalékra mérsékelte az idei növekedésre vonatkozó becslését, és 4,5 százalékról 3,8 százalékra a jövő évi előrejelzését.

A tőzsdei zuhanáshoz hozzájárult a vártnál rosszabb amerikai munkanélküliségi adat, amely szerint ismét 400 ezer fő fölé emelkedett a frissen regisztrált munkanélküliek száma az Egyesült Államokban az augusztus 13-ra végződő héten - írta a Marketwatch. A piaci várakozás 400 ezer főt várt, ehelyett 408 ezer főt mért az amerikai munkaügyi hivatal.

A recessziós félelmek miatt a kockázatot kerülő befektetők a biztonságosnak tekintett eszközöket keresik. Az értékálló arany ára ennek megfelelően folyamatosan emelkedik, csütörtökön átlépte az 1800 dolláros szintet. A 31 milliárd dollárt kezelő Record londoni alapkezelő befektetési igazgatója szerint a cseh korona lehet az új svájci frank, vagyis az a deviza, amelyet biztonságosnak, menekülő útnak tekinthet a piac.