Mégsem zárják be a badacsonytomaji borhotelt

Vágólapra másolva!
Egyelőre tovább üzemelhet a badacsonytomaji borhotel, miután a szálloda tulajdonosai elfogultsági kifogást nyújtottak be a jegyző határozata ellen.
Vágólapra másolva!

A Veszprém megyei kormányhivatal csütörtök este megsemmisítette azt a jegyzői határozatot, amely pénteken hatósági pecséttel záratta volna be az uniós támogatással elkészült, június végén megnyitott, négycsillagos badacsonytomaji borhotelt, amely használatbavételi engedély nélkül kezdte meg működését.

Weller-Jakus Tamás, Badacsonytomaj jegyzője az MTI-nek elmondta, határozata ellen elfogultsági kifogást emeltek az érintettek, ennek a kormányhivatal helyt adott, így a 48 szobás borhotel egyelőre tovább üzemelhet. Szerinte ez nem változtat a tényeken, és ha a hotelnek nincsenek meg a törvény által megkövetelt engedélyei, az eljárás lefolytatására kijelölt tapolcai jegyzőnek is hasonló döntést kell hoznia.

Nagy Miklós szállodaigazgató közölte, hogy a jegyző túllépett a hatáskörén, mivel a helyi önkormányzat mint telekszomszéd érintett, ezért nem járhatott volna el az ügyükben. Hangsúlyozta, a szálloda sikeresen, 80-90 százalékos telítettséggel üzemel, és álláspontja szerint most már minden szakhatósági engedélye megvan. Csütörtökön megkapta a fennmaradási engedélyt is, igaz, csak első fokon, így meg kell várni a jogerőre emelkedését.

A Bonvino Magyarország első bor-és wellness szállodájaként hirdeti magát az interneten. Nagy Miklós, az építtető helyi borász és vendéglátós család projektcégének, a B1237 Kft. egyik tulajdonosa elmondta: a térségre jellemző szálláshiányra és a borturizmusra építették a vállalkozásukat. A június végi megnyitása óta a várakozásaikat is felülmúlóan, több mint 90 százalékos foglaltság jellemezi a borhotelt, 80 százalékban belföldi vendégeknek köszönhetően.