Az uniós döntésnek megfelelően módosítja az NGM a cégek áfa-visszatérítését

Vágólapra másolva!
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a kormányzat megteszi a szükséges lépéseket, hogy a magyar áfaszabályozás, amelynek alapján az Európai Bíróság szerint jogtalanul halogathatta az állam a cégek áfa-visszatérítését, megfeleljen a bírósági döntésnek.
Vágólapra másolva!

A kormány módosítja az áfatörvényt azon júliusi európai bírósági ítélet miatt, amely szerint nincs összhangban az európai uniós joggal a magyar áfaszabályozásnak az a része, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést. A magyar szabályozás ellentétes volt az uniós joggal, mivel jogtalanul halogatta a cégek áfa-visszaigényléséről szóló döntéseket.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleményében hangsúlyozta: megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy az ítéletben foglaltaknak eleget tegyen Magyarország. Az NGM egyrészt előkészíti az áfatörvény megfelelő bekezdéseinek hatályon kívül helyezéséhez szükséges törvénymódosítási javaslatot, másrészt a javaslatban kidolgozza azt a különleges eljárási rendet, amelynek keretében az érintett adóalanyok a hivatkozott jogszabály rendelkezései miatt vissza nem igényelt áfa összegére vonatkozó visszatérítési igényüket érvényesíthetik.

Az áfa-visszaigényléseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a törvénymódosítás hatálybalépéséig és azt követően is fokozottan ellenőrzi - hívja fel a figyelmet az NGM.

A Magyar Nemzeti Bank korábbi becslése szerint 200 milliárdos lyukat üthet, hogy Magyarországnak meg kell változtatnia az áfaszabályozást.