Túl olcsón adja a dinnyét az Aldi és a CBA a Dinnyeszövetség szerint

Vágólapra másolva!
A Magyar Dinnyeszövetség sérelmezi az Aldi és a CBA üzletlánc által követett üzletpolitikát. Simonka György, a Dinnyeszövetség elnöke szerint jelentős kár éri emiatt a magyar termelőket.
Vágólapra másolva!

Az Aldi és a CBA áruházlánc nagyon alacsony, kilónként 35 forintos fogyasztói áron árulja a görögdinnyét, és ez annyira kicsi, hogy akár beszerzési ár alatti értékesítésnek is minősülhet - mondta a dinnyeszövetség elnöke az MTI-nek.

A szakember szerint 45 forintos kilogrammonkénti fogyasztói ár alatt gyakorlatilag nem lehet értékesíteni a kiskereskedelemben a magyar dinnyét, mivel a felvásárlási ár nettó értékben számolva 25 forint körül mozog, és erre kilogrammonként még mintegy 7-8 forint szállítási költséget is rá kell számolni.

Simonka György jelezte, hogy a Magyar Dinnyeszövetség, valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) képviselői közösen bejelentést tesznek a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál, továbbá a fogyasztóvédelmi hatóságnál annak érdekében, hogy vizsgálják ki az ügyet. Emellett kérik a kormányt, hogy állítson fel az eset kivizsgálására vizsgálóbizottságot, és az országgyűlés szakbizottságait is ugyanerre kérik.

Simonka György ugyanakkor jelezte azt is, hogy voltak olyan áruházláncok, mint például a Tesco, az Auchan vagy a Metro, amelyek a múlt héten - annak ellenére, hogy igen nagy volt a kínálat dinnyéből - nem vitték a kilónkénti árat 50 forint alá, 59-69 forintért adták a dinnyét.