A vártnál jóval többen, 2,5 millióan számíthatnak átlag 76 ezer forint reálhozamra a korábban jósolt tízezer forinttal szemben. A magányugdíjpénztárakból kilépett tagok többsége várhatóan augusztus első két hetében jut majd a pénzéhez. A Napi Gazdaság felméréséből kiderül, hogy kasszánként óriási összegszerű eltérésre számíthatnak a volt pénztártagok. Nagyok az eltérések az egy főre jutó kifizetések terén, és nagy szórást mutat a reálhozamban, illetve tagdíjkiegészítésben részesülők aránya is.
A lap úgy tudja, a legnagyobb összegre - tagdíjkiegészítéssel együtt 5,6 millió forintra - az ING egy volt tagja számíthat. Az ING augusztus 15-ig teljes egészében lebonyolítja a kifizetéseket, az átutalásra váró összegek első része, mintegy 42 milliárd forint hétfőn érkezhet meg a pénztár bankszámlájára.
A Dimenziónál 180 fő kap több mint egymillió forintot, a Honvédnál pedig akad olyan, a tb-rendszerbe visszalépett tag, aki összesen csaknem hárommillió forintot vehet fel. A Pannóniánál a reálhozamban részesülők 80 százaléka kap többet százezer forintnál, az érintettek több mint negyede pedig félmilliónál nagyobb kifizetésben részesül.
Az [origo] összegyűjtötte, hogy a nagyobb pénztárak milyen rendszer szerint és milyen időzítéssel juttatják el egykori ügyfeleiknek a járandóságukat. Összeállításunkat itt olvashatja.