Napelem-összeszerelő üzem épült Szolnokon

Vágólapra másolva!
Negyvenkét embernek ad munkát a pénteken átadott szolnoki napelem-összeszerelő üzem, amely további tizenöt állást fog teremteni a közeljövő fejlesztéseivel.
Vágólapra másolva!

Az Agulhas-Solar Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. napelem-összeszerelő üzemet létesített Szolnokon. A cég ügyvezető igazgatója szerint európai minőségben, ám kínai áron állítanak elő nagyrészt exportra szánt napelemeket.

Boros Gyula elmondta: az AC-DC Logisztikai Parkban, a volt Mondi Papírgyár területén megvalósult beruházás technológiája az európai csúcsminőséget képviseli. A 30 megawatt kapacitású üzem jelenleg a menedzsmenttel együtt 42 embernek ad munkát Szolnokon, ám a közeljövőben tervezett fejlesztések további mintegy 15 új munkahelyet teremtenek majd.

Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára megnyitó beszédében elmondta: jelenleg a szolnoki az első közepes méretű, napelemgyártással foglalkozó, magyar tulajdonú vállalkozás, az üzem kiépítéséhez az állam és az Európai Unió összesen 400 millió forintot meghaladó támogatást nyújtott.