Obama tanácsadóját jelölték az IMF második emberének

Vágólapra másolva!
David Liptont, az amerikai elnök gazdasági tanácsadóját jelölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) első számú vezérigazgató-helyettesi pozíciójába Christine Lagarde. A június végén megválasztott vezérigazgató a meglévő három vezérigazgató-helyettesi pozíció mellé egy negyediket hoz létre, és Csu Mint, a kínai jegybank szerepét betöltő Kínai Népi Bank elnökhelyettesét nevezi ki a posztra. Így először kerül kínai az IMF legfelső döntéshozói testületébe.
Vágólapra másolva!

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója az amerikai elnök gazdasági tanácsadóját, David Liptont jelöli a pénzügyi szervezet első számú vezérigazgató-helyettesi pozíciójába, így továbbra is megmarad a több mint négy évtizede élő hagyomány, hogy az IMF élére európai, míg a második székébe amerikai szakember kerül.

Kedden késő este kiadott közleményében az IMF közölte, hogy John Lipsky, jelenlegi első számú vezérigazgató-helyettes mandátumának augusztus 31-i lejárata után David Lipton lehet a szervezet második embere. Addig Lipton a vezérigazgató tanácsadói pozícióját tölti be, Lipsky pedig novemberig hasonló szerepkörben dolgozhat.

David Lipton Obama-elnök gazdasági tanácsadójának való kinevezése előtt a Citigroup kockázatkezelésért felelős vezetője volt. Azt megelőzően dolgozott az amerikai pénzügyminisztériumban, illetve nyolc évig szolgálta a Nemzetközi Valutaalapot.

Christine Lagarde, az IMF közelmúltban megválasztott vezérigazgatója a fejlődő piacok érdekképviseleti erejének növelése érdekében Csu Mint, a kínai jegybank szerepét betöltő Kínai Népi Bank elnökhelyettesét vezérigazgató-helyettesnek nevezte ki. Így először került kínai szakember az IMF legfelső döntéshozói testületébe. Csu részére a meglévő három vezérigazgató-helyettesi pozíció mellé egy negyediket hoznak létre. Csu Min közel egy évtizedig dolgozott magas beosztásban a kínai jegybanknál, előtte pedig hat évig volt a Világbank alkalmazottja.

Chistine Lagarde-ot június 28-án választotta meg az IMF igazgatótanácsa a vezérigazgatói posztra azt követően, hogy a korábbi első ember, Dominique Strauss-Kahn az ellene indított bírósági eljárás miatt lemondott.