Erősödik a svájci frank az amerikai politikusok civakodása miatt

Vágólapra másolva!
A hétvégén sem sikerült megállapodni az amerikai adósságplafon emeléséről, illetve az államadósság csökkentésének programjáról, ami kiegészülve Görögország leminősítésével súlyos aggodalmakat okozott a világpiacon.
Vágólapra másolva!

A múlt hét erősödése után hétfőn mínuszban nyitottak a vezető európai tőzsdék, majd ahogy az a határidő piac adatai alapján várható volt, az amerikai tőzsdék is eséssel kezdték a hetet. A Dow Jones, a Nasdaq és az S&P 500 index is közel 1 százalékos mínuszban kezdte a napot.

A magyar piacra is hat a globális befektetői hangulat romlása, a forint rögtön a hétfői kereskedés első óráiban gyengült, a biztonságos befektetési eszközként kezelt svájci frank 233 forint fölött járt az amerikai nyitáskor.

Az amerikai adósságplafon-egyezség augusztus 2-i határideje egyre közelebb kerül, a kormányzó és a szenátusban többséggel bíró Demokrata Párt és a kongresszusi többséggel rendelkező Republikánus Párt azonban nem tud megállapodni. Harry Reid, a szenátus demokrata vezetője szerint a pártközi tárgyalások azért voltak sikertelenek, mert a republikánusok csak rövid időre lennének hajlandók megemelni az adósságplafont.

Az Egyesült Államokban a kétkamarás törvényhozás joga megállapítani, milyen szint fölött nem költekezhet a kormányzat, vagyis az eladósodás mértéke ezt nem lépheti át. Amennyiben augusztus 2-ig nem tudnának megállapodni, a kormányzat a törvény szerint kénytelen lenne megtagadni bizonyos kifizetéseket (például bérek, támogatások), ami gyakorlatilag államcsőd lenne.

A kongresszus republikánus vezetője, John Boehner állítólag azt mondta kollegáinak, hogy egy új javaslaton dolgozik - írta az amerikai piaci szakportál, a Marketwatch. A javaslat szerint két lépcsőben emelnék meg az adósságplafont, 1000 milliárd dollárral azonnal, majd egy újabb összeggel a jövő évben, amelyet egy erre felállítandó bizottság határozna meg.

Harry Reid demokrata vezető is dolgozik egy javaslaton, amely 2400 milliárd dollárral emelné meg az adósság maximális szintjét, illetve meghatározna egy ennél az összegnél nagyobb kiadáscsökkentést, viszont nem érintené az adóemelést, amely eddig az egyezséget akadályozta. A Republikánus Párt alapvetően kiadáscsökkentésben gondolkodik, a Demokrata Párt azonban adóemeléssel igyekszik elkerülni, hogy hozzá kelljen nyúlni az olyan nagy tételeket jelentő rendszerekhez, mint amilyen az egészségügyi biztosítás, amely az Obama-kormány nagy reformja volt a megalakulása után.

Az elhúzódó politikai vita nyugtalanná tette a piacokat. Az amerikai tízéves lejáratú állampapírok hozama emelkedett, ami a befektetők bizalmának csökkenését mutatja, a vezető európai tőzsdék pedig mínuszban jártak hétfő délelőtt. A biztonságos befektetésnek tartott arany ára emelkedett, 1600 dollár fölött járt unciánként. A rossz piaci hangulat az amerikai bizonytalanság mellett annak is következménye, hogy a Moody's három fokozattal rontotta a görög államadósság besorolását, gyakorlatilag biztosra véve a görög államcsődöt.