A Sberbank és nem az OTP veheti meg a Volksbankot

Vágólapra másolva!
Megállapodást kötött az orosz állami Sberbank a Volksbank International megvásárlásáról - tudatta közleményében a Volksbank tulajdonosa, amely csütörötökön szándéknyilatkozatot írt alá erről Bécsben. A Volksbankra korábban az OTP is pályázott.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint az orosz Sberbank veszi meg az Österreichische Volksbanken AG (ÖVAG) kelet- és közép-európai leányvállalatát, a Volksbanken Internationalt (VBI) - jelentették be Bécsben. Az ÖVAG csütörtök este közleményben tudatta, hogy aláírták az üzletről szóló szándéknyilatkozatot. Az adásvétel lezárása az év végéig várható. A csomaghoz tartozik a Magyarországi Volksbank Zrt. is, egyedül a leginkább veszteséges romániai leányvállalatot nem veszi meg az orosz állami bank.

A Bloomberg pénteki jelentése szerint a bank vezérigazgatója, German Gref ezt mondta moszkvai sajtótájékoztatóján: a felvásárlást a Sberbank ugródeszkaként fogja használni további terjeszkedéséhez a volt kommunista országokban és Törökországban. A Sberbank globális bank lesz, tette hozzá Gref.

A várható vételárról nem közöltek részleteket. Előzőleg különféle értesülések láttak napvilágot az árral kapcsolatban, ezekben 400 és 700 millió euró közötti összegek szerepeltek.

A Volksbank azután keresett vevőt a VBI-re, hogy a teljes, ausztriai üzletrészeket is magában foglaló csoportra nem került vevő. A VBI-ben 51 százalékos tulajdonrésze van az ÖVAG-nak, a fennmaradó részvények 24,5-24,5 százalékos arányban a német DZ Bank/WGZ Bank és a francia Banque Populaire Caisse d,Epargne tulajdonában vannak. Az adásvétel terve mindhárom tulajdonos üzletrészeire vonatkozik.

Az orosz állami Sberbank sokáig az egyetlen érdeklődő volt az osztrák Volksbanken Group közép- és kelet-európai leányvállalata, a Volksbank International iránt, de július első napjaiban az OTP Bank szintén bejelentette érdeklődését - írta a Kommerszant orosz lap, de a az [origo]-nak ezt az banknál nem erősítették meg.

Megbukott a stresszteszten?

Pénteken este teszik közzé az európai banki stressztesztek eredményét. A Wirtschaftsblatt lehetségesnek tartja, hogy a tesztben vizsgált négy osztrák bank közül az osztrák Volksbank nem állja ki a tesztet. (A magyarországi Volksbank a Volksbank International része, így rá nem vonatkozik ez a sajtóinformáció.) A Volksbank szóvivője korábban csak annyit mondott, hogy nekik "korán jött" a teszt, mert a bank eladása előtti állapotot fogja tükrözni.

A Volksbank International vagyona 2010 szeptemberének végén 13,7 milliárd eurót tett ki. A Volksbank International hitelportfóliója 9,9 milliárd, a betétek 5 milliárd eurót tesznek ki. A Kommerszantnak korábban nyilatkozó szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy Sberbank mindeddig nem vásárolt semmit Európában, csakis a Szovjetunió utódállamaiban fektetett be.