Eladta a Budapest Airportban lévő részvénycsomagját az állam

Vágólapra másolva!
Szerdán lehívta eladási opcióját, vagyis eladta részesedését az állam a Budapest Airportban. A minisztériumi közlemény szerint 30 napon belül kell kifizetni a részvénycsomag árát jelentő 36,6 milliárd forintot.
Vágólapra másolva!

Június 15-én szerdán lehívta a Budapest Airportban lévő állami részesedés úgynevezett eladási opcióját a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), vagyis az állam eladta a reptérben lévő vagyonát.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint 30 napon belül kell fizetnie az átvevő Airport Hungary Tanácsadó Kft.-nek. Az eladási opció olyan jog, amelyet előre meghatározott időn belül érvényesíthet a birtokos, vagyis meghatározott időn belül joga van eladni a részesedést a meghatározott feltételek mellett. Az állam nem kívánta fenntartani részesedését, a közlemény szerint az MNV-nek csak szűk ellenőrzési jogai voltak, osztalékból alig részesedett.

A határidő a reptér esetében június 18. volt, ezért élt most az állam az opciós jogával. A fejlesztési minisztérium azt állította, hogy az aktuális vagyonértékelés szerint az eladott csomag 31,8 milliárd forintot ért, az eladási ár azonban ennél nagyobb, 36,6 milliárd forint, vagyis az állam a megállapított értéknél magasabb áron tudta értékesíteni.

Az Airport Hungary Tanácsadó Kft. mint tulajdonos 37 százalékban a Hochtiefé, amely már jelezte, hogy el kívánja adni a repteret több másikkal együtt. Az eladás hátteréről bővebben itt olvashat.