"Az árfolyammal és nem az elemzésekkel kell törődni" - szakértők a forint eltérő nemzetközi megítélé

heti értékelés, Forint, Euro, bankjegy, pénz
Vágólapra másolva!
Az árfolyam árulkodik egy-egy befektetési eszköz, köztük a forint megítéléséről, nem pedig a különböző bankok és befektetési cégek elemzései - reagáltak az [origo] kérdésére magyar devizapiaci szakértők, miután nemzetközi bankházak eltérő elemzéseket közöltek a forintról. Az ellentmondások hátterében az állhat, hogy egy-egy bank számára még nem elég meggyőzőek a magyar makrogazdasági adatok.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt másfél hétben több, egymásnak ellentmondó ajánlást tettek közzé nemzetközi nagybankok a forintra vonatkozóan. Az egyik legnagyobb, nemzetközi hálózattal is rendelkező francia bankcsoport, a BNP Paribas a korábbi hónapokban népszerűvé vált magyar állampapírok és a magyar piac sebezhetőségére hívta fel a figyelmet. A cég elemzői szerint inkább lengyel zlotyba érdemes fektetni, mint forintba. Később egy másik francia nagybank, a Société Générale publikált egy elemzést, amelyben szintén a forint eladását és a zloty vásárlását javasolta a befektetőknek.

Másik két, szintén jelentős világpiaci szereplőnek tartott Royal Bank of Scotland és a Credit Suisse ugyanakkor egy-egy elemzésben kedvező színben tüntette fel a forintot, mondván, van fantázia a forintbefektetésekben a javuló makrogazdasági helyzet miatt.

Megkérdeztünk devizapiaci kereskedőket, elemzőket arról, hogyan lehetséges, hogy azonos befektetési eszközről, jelen esetben a forintról teljesen eltérően vélekedjenek jelentős elemzői gárdával rendelkező nagybankok. A fő indok, az országi gazdasági helyzetének eltérő megítélésében rejlik, vannak elemzők, akik továbbra is kevésnek tartják a magyarországi gazdasági erőfeszítéseket és ezért rizikósnak tartják a forintot. A [origo]-nak nyilatkozó magyar kereskedők szerint azonban bármit is mondanak az elemzések, minden befektetési eszköz megítélése alapvetően az árfolyamból derül ki, ez pedig a forintnál egyértelműen kedvező.

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője azt mondta: a piac a helyén kezeli ezeket az elemzéseket. "Megnézzük, elolvassuk az elemzéseket, de érdemben nem befolyásolják a piacot. Az ellentétes javaslatokat tartalmazó elemzések megjelenése pedig arra utal, hogy a forint keresi az irányt. Az egyik bankház igyekszik le-, a másik pedig felbeszélni a forintot, ez azt jelenti, hogy az ajánlásával esetleg próbálja emelni vagy éppen csökkenteni az adott eszköz, jelen esetben a forint árfolyamát" - mondta Kolba, és hozzátette: a forintra vonatkozó ajánlásoknál érdemesebb a magyar elemzők becsléseit, elemzéseit alapul venni. "Az ő véleményük jobban figyelembe veszi a magyar és régiós makrogazdasági helyzetet, épp ezért jobban bízom egy-egy magyar útlevéllel rendelkező elemző ajánlásában" - mondta Kolba Miklós.

Az árfolyam a döntő

"A különböző külföldi bankházak közötti ellentmondások hátterében az állhat, hogy az elemzői gárdák még mindig kockázatosnak tartanak egy-egy eszközt, mondjuk a forintot a zlotyval szemben, hiába javult számottevően a magyar deviza megítélése. Azaz még több biztosítékot szeretnének arról, hogy stabilizálódik a gazdaság" - mondta Saághy Pál, az Equilor elemzője az [origo]-nak, és hozzátette: jelentősebb hatása egy-egy nagybank elemzésének akkor lehet, ha egy ország a fókuszban van, és a befektetők nap mint nap foglalkoznak vele. "Magyarország jelenleg kedvező helyzetben van, fokozatosan javul a megítélése, de lehetnek, akik a zlotyt az alacsonyabb lengyel államadósság miatt vonzóbbnak mondják, és a magyar költségvetés stabilizálását célzó konvergenciaprogram és a Széll Kálmán-terv végrehajtásában kockázatokat látnak. A kockázatbeli különbséget jelzi az is, hogy a magyar kamat több százalékponttal magasabb, mint a lengyel" - tette hozzá az Equilor elemzője.

Saághy Pál közölte: a legtöbbet egy-egy befektetési eszközről az árfolyam alakulása árul el, és a forintot esetleges kedvezőtlenül beállító elemzések ellenére, ha megy felfelé az árfolyam, akkor annak kell hinni. "Az azt jelenti, hogy többen veszik, mint akik eladják, és ez a legfontosabb üzenet a piacról" - mondta Saághy Pál. Osztja ezt a vélemény Kolba Miklós is, aki elmondta: bárki bármit mond, ha a forint folyamatosan erősödik, az azt jelenti, hogy bíznak benne és jó vételnek tartják a külföldiek is. Saághy hozzátette: az egyik legfontosabb pozitívum a forint szempontjából, hogy az euróval szemben bekövetkezett múlt csütörtöki jelentős dollárerősödést nem követte forintgyengülés, holott korábban az amerikai deviza erősödésével a forint rendszerint veszített értékéből.

Zloty vagy forint?

A lengyel zloty és a magyar forint hónapok óta versenyt fut egymással. Az [origo] április közepén megjelent cikke szerint a zlotyt segíti a lengyel jegybank nagyobb mozgástere, a forint mellett pedig az szól, hogy a válság után a magyar gazdaság ment keresztül a legnagyobb átalakuláson a térségben. Közép-Európa sztárdevizája, a cseh korona befogása még messze van, de a forint kedvező megítélése megmaradhat hosszú távon, ha jelentősen javul a költségvetés helyzete, a kormány pedig további átalakításokat hajt végre a gazdaságban.

"A forint mellett szól a zlotyval szemben, hogy Magyarország benyújtotta a konvergenciaprogramot, ismertette a költségvetési egyensúly megteremtését célzó tervét, a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérlege jókora többlet halmozott fel. Magyarország vonzerejének növekedése elsőroban a CDS-felárak csökkenésén látszik, az elmúlt hónapokat nézve ebben világ legjobbjai között vagyunk" - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. (A CDS-ek azok a piaci eszközök, amelyek árazása egy adott ország kockázati megítélését jelzik, minél magasabb a felár, annál rizikósabbnak tartják az adott országot a piaci szereplők.) "Jelentős pénzek érkeztek az állampapírpiacra, a közvetlen tőkebeáramlás is javuló tendenciát mutat, és az uniós pénzekről sem szabad megfeledkezni. Összesen 8-10 milliárd eurós összeg érkezett be Magyarországra az elmúlt hónapokban, ami támaszt ad az országnak" - fogalmazott Suppan.
Hozzátette: Magyarországgal szemben Lengyelországban még nem publikálták a fiskális tervet, és erre az októberi választások előtt nem is valószínű, hogy sor kerül, a lengyel folyó fizetési mérlegben hiány van. Ugyanakkor a lengyelek és így a zloty mellett szól, hogy Varsó a közelmúltban bejelentette, az uniós támogatási pénzek egy részét a piacon váltja át zlotyra, ami támogatást adhat az árfolyamnak. Abban igaza van a BNP Paribas elemzőinek, hogy egy nemzetközi sokk esetén jelentős pénzek távoznának a magyar piacról, de a korábbi évekhez sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk, ezért hatalmas árfolyamesés nem következne be.