Tizenegy cégnél vizsgálódik kartellezés gyanújával a versenyhivatal

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal kartellgyanú miatt eljárást indított tizenegy, elektronikai cikkeket is forgalmazó cég ellen, kartellezés gyanúja miatt. A gyanú szerint a cégek megállapodtak a Nav N Go Kft. és a Hungaro Flotta Kft. egyes navigációs szoftvereinek árairól. A hivatal szerint érintett az ügyben a Metro, a Média Markt, és az Office Depot is.
Vágólapra másolva!

A rendelkezésre álló adatok alapján feltehető, hogy a Nav N Go Kft. és a Hungaro Flotta Kft. egyes navigációs szoftver termékekre vonatkozóan, vélhetően határozott időre szóló, kizárólagos forgalmazói megállapodást kötött egymással, amelyben a szoftverfejlesztő arra vállal kötelezettséget, hogy egyes navigációs szoftvereit adott időszakban csupán a Hungaro Flotta Kft. részére értékesíti továbbeladás céljából - közölte a Gazdasági Versenyhivatal.

A GVH piaci információi szerint hozzávetőlegesen egy évig egyes, a Nav N Go Kft. által fejlesztett navigációs szoftver típusokat kizárólag a Navon márkajelzésű termékekkel együtt lehetett megvásárolni.

A Hungaro Flotta Kft. termékeit a webáruházakban nem lehet olcsóbban megvásárolni, mint a kiskereskedelmi láncokban, szakkereskedésekben, valamint az érintett termékek fogyasztói árai egészen máshogy viselkednek, mint a konkurens termékeké, melynek hátterében valószínűsíthetően az áll, hogy a vállalkozások a továbbóeladási ár rögzítésében megállapodtak - közölte a GVH.

A versenyhivatal gyanúja szerint a háttérben valószínűleg a Hungaro Flotta Kft., illetve kiemelt kiskereskedelmi partnerei állnak. Ezek a NAV N GO, a Media Markt, a EURONICS, a VÖRÖSKŐ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a BRAVOTECH Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a FŐFOTÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Speed Hungary Kft., az Extreme Digital Zrt., a METRO Kereskedelmi Kft. és az Office Depot Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

A GVH gyanúja szerint az említett cégek vélhetően megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.