Az olcsóbb gyógyszereknek nyit piacot az új rendszer

Vágólapra másolva!
A korábban kiszivárgott terveknek megfelelő intézkedésekkel alakítja át a kormány a gyógyszertámogatási rendszert: jelentősen emelkedik az orvoslátogatói díj és a gyógyszergyártók különadója, és a rendszer az árengedményt adó gyógyszercégeknek nagyobb piacot biztosít. A kabinet megszüntetné a orvosok "gyógyszergyártói befolyásolását is".
Vágólapra másolva!

A kormány elfogadta a gyógyszertámogatási rendszer átalakítására vonatkozó javaslatot, és a tervezetet benyújtja a parlamentnek. A javaslat és az intézkedések célja, hogy tartható legyen a gyógyszerkassza idei évre kitűzött több mint 340 milliárd forintos kiadása - derült ki a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár közölte: a javaslat szerint júliustól az eddigi 12 százalékról 20 százalékra emelkedik a gyógyszergyártók különadója, életbe lép az úgynevezett preferált referencia-ársáv, jelentősen, 5 millióról 10 millió forintra emelkedik az orvoslátogatói díj. Az államtirkár elmondta azt is, hogy a nagy támogatásban részesülő gyógyszerek körét felülvizsgálják, a gyártói tájékoztatás helyett a valódi, a mindennapi eredmények alapján ad majd támogatást az állam. "Az intézkedés nem a lakosságnak jelent többleterhet, hanem a betegeket védi, mert a legkedvezőbb gyógyszerhez juthatnak hozzá"- tette hozzá államtitkár.

"A nemkívántos gyógyszergyártói befolyásolást kizárják a rendszerből, ennek érdekében a szabályokat megsértő cégekre kivethető bírság a húszszorosára, 500 millió forintra emelkedik. "Megszűnik az orvosok egzotikus helyen történő üdültetése, előre be kell jelenteni az utazásokat a hatóságnak, amely ellenőrzi a szakmai hátteret. Nem akarjuk a szakmai fejlődést meggátolni" - mondta Szócska, és hozzátette: annak azonban véget kell vetni, hogy szakmai konferencia címén nyaralni mehetnek orvosok. Szócska közölte azt is, hogy a preferált referencia-ársáv bevezetésével meghatároznak egy-egy intervallumot, és azok a gyógyszerek kaphatnak támogatást, amelyek beleesnek ebbe a sávba. "A rendszer az árengedményt jutalmazza, azaz, ha egy gyártó olcsóbban biztosít egy-egy készítményt, cserébe nagyobb piacot kaphat" - fogalmazott az államtitkár.

A gyógyszertámogatások rendszerének átalakítása a március elején Navracsics Tibor és Matolcsy György által ismertetett, az adósságcsökkentést célzó Széll Kálmán-terv egyik eleme. A terv viszonylag szűkszavúan fogalmazott a gyógyszertámogatásokról, de annál ambiciózusabb célokat tűzött ki: a gyógyszerkassza több mint egyharmadát, 120 milliárd forintot spórolna meg 2013-ig. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter április közepén közölte, hogy az orvoslátogatói díjat megduplázzák, ettől pedig tízmilliárdos pluszbevételt remél a kormány. A nemzetgazdasági miniszter azt is közölte, hogy 2013 végére 120 milliárd forinttal kell csökkenteni a most közel 340 milliárd forintos gyógyszerkasszát, amelyből 100 milliárddal támogatják a generikus szereket.