Vágólapra másolva!
Két hete egy fogászati konferencián felszólalt a kormányfő, rá egy hétre kormányrendelet született az ágazat fejlesztéséről. Részleteket az illetékes minisztérium nem tud.
Vágólapra másolva!

Még az illetékes minisztérium sem tudja, pontosan mire, mikor, milyen formában költik el, és kik kaphatnak abból az egymilliárd forintból, amelyet a kormány egy múlt heti rendeletével a fogászati turizmus fejlesztésére csoportosított át a költségvetés tartalékából - ez világlik ki abból a válaszból, amelyet a forrás elosztásával megbízott Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adott az [origo] megkeresésére.

Azt szerettük volna megtudni az NFM-től, hogy mi lesz az egymilliárd forint sorsa, de a szaktárca annyit közölt lapunkkal több nap után, hogy "a keret felhasználásának módjáról a közeljövőben születik döntés."

Az 1112/2011. számú kormányrendeletet egy héttel az után hozta a kabinet, hogy egy fogászati turizmusról tartott konferencián felszólalt Orbán Viktor kormányfő. (A konferencia fővédnöke egyébként Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter volt.) A miniszterelnök a magyar gazdaság egyik fontos kitörési pontjának nevezte a meglepően nagy, évi 60-70 milliárd forint bevételt termelő fogászati turizmust, ezért támogatásáról biztosította az ágazatnál kidolgozott fejlesztési programot. Az eseményen a kormányfő együttműködési megállapodást is aláírt az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatójával, a fejlesztési program egyik alapítójával. Az állami dotáció mögött az húzódhat meg, hogy - amint az a konferencia háttéranyagában olvasható - Magyarország piacvezető pozícióját komolyan veszélyeztetik az erőteljes állami támogatást élvező lengyel, török, bolgár és cseh versenytársak.

Az NFM emlékeztet arra, hogy az egészségturizmus - ezen belül a gyógy- és a fogászati turizmus - kiemelt szerepet kap az Új Széchenyi-tervben is, ahol a Gyógyító Magyarország - Egészségipar program keretében 31,1 milliárd forint összértékben indultak pályázatok, melyek egészségügyi rehabilitációs tevékenységekhez kötődnek, a turizmushoz kapcsolódó tevékenységek támogatására szolgálnak.

Megkerestük az Orvosi Turizmus Irodát is, ahol azt közölték, nem ők kapták a szóban forgó összeget, ők is csak a kormányrendeletből értesültek az intézkedésről.

Nem is olyan rég ugyanez a forgatókönyv volt

Pár héttel ezelőtt volt egy a mostanihoz hasonló eset. A kormány március elején egy rövid törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, amiben bizonyos élőzenei szolgáltatásokat a szuperkedvezményes, 5 százalékos áfakörbe kívánt átsorolni. Mint azt lapunk kiderítette, cigányzenészek járták ki Orbán Viktornál az áfacsökkentést. Az egész kiindulópontja egy két évvel korábbi konferencia volt, amelyen cigányzenészek lobbiztak a mostani kormányfőnél, hogy segítse valahogyan az éttermi élőzene talpra állását, Orbán pedig jónak tartotta az ötletet.