Fazekas Sándor: Szó sincs a német húsok importtilalmáról

Vágólapra másolva!
Egy német intézet vizsgálata szerint a biodízel gyártásához felhasznált sütőzsiradék nem megfelelő tárolása okozta a dioxinszennyezést. A magyar Hússzövetség közben tiltakozott az importhúsok vizsgálatának elrendelése miatt, Fazekas Sándor agrárminiszter szerint azonban szükség volt az intézkedésre.
Vágólapra másolva!

A németországi Münsterben lévő kémiai és állat-egészségügyi hatóság legfrissebb eredményei szerint biodízelgyártás alapanyagának számító használt sütőzsiradék került a takarmányba, azaz a zsiradékok nem megfelelő elkülönítése okozta a három héttel ezelőtti dioxinszennyezést Németországban. Ezt Johannes Remmel, az észak-rajna-vesztfáliai mezőgazdasági miniszter közölte pénteken, a berlini élelmiszer-ipari vásáron, a Grüne Wochén.

A német takarmánygyártók szövetsége, elhatárolódva a dioxinszennyezett takarmányt gyártó üzemtől, azt közölte, hogy jelenleg dolgozzák ki a takarmánygyártás gyakoribb ellenőrzésére vonatkozó a javaslatot. A takarmánygyártó ágazat nyitott a kiterjesztett ellenőrzésekre, szkeptikus azonban azzal kapcsolatban, hogy a teszteredményeket, illetve a határérték feletti vizsgálati eredményeket a gyártók az interneten közzétegyék.

Ugyanakkor a Berliner Zeitung - az alsó-szászországi fogyasztóvédelmi és élelmiszer-biztonsági tartományi hivatalra hivatkozva - azt jelentette, hogy a szennyező cég, a Harles & Jentzsch az eddig ismertnél jóval nagyobb mennyiségű dioxinszennyezett olajat szállíthatott ki. A dioxinbotrány miatt Németországban felerősödtek azok a hangok, amelyek az iparszerű mezőgazdasági termelés visszaszorítását követelik. Szombatra több mint 120, a témában érdekelt szervezet részvételével tartanak felvonulást, amelyen a géntechnika mezőgazdasági alkalmazására, az állatgyárakra, az ipari jellegű élelmiszergyártásra mondanak nemet a résztvevők. (Január elején több ezer csirkefarmot zárattak be Németországban dioxinmérgezés gyanúja miatt, majd később sertéshúsokban is találtak dioxint.)

Fazekas: Szó sincs a németországi húsok importtilalmáról

A németországi dioxinszennyezés miatt a magyar agrárminiszter, Fazekas Sándor rendelkezett arról, hogy a Németországból származó friss és fagyasztott sertéshúst és húskészítményt be kell jelenteni a hatóságoknál. Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke pedig pénteken azt mondta: képviselő szerint a hazai fogyasztók biztonsága miatt korlátozták a német sertéshús forgalmazását, amelyet a Németországban kirobbant dioxinbotrány idézett elő. "A lépés tehát nem arról szól, hogy diszkriminálunk egy országot" - mondta Font, és hozzátette: a hazai termelőknek mindenképp érdemes kihasználni a helyzetet a piacszerzésre.

A magyar Hússzövetség ugyanakkor tiltakozott a vidékfejlesztési tárca rendelete miatt. A szervezet pénteken kiadott közleményében sérelmezi, hogy a rendelkezés előtt a szaktárca nem egyeztetett a húságazat képviselőivel. A Hússzövetség szerint a határozat sérti a magyar húsipar gazdasági érdekeit, és egy látszólag élelmiszer-biztonsági indok mögé rejtett, valójában kereskedelemkorlátozó intézkedés. A szakmai szervezet szerint erre utal az is, hogy csak a sertéshús került a rendelkezés hatálya alá, míg például a baromfihús vagy a tojás nem.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Fotó: Hirling Bálint [origo]

A Hússzövetség közleményében utal arra, hogy a németországi dioxinbotrány kirobbanásakor azonnal megtették a szükséges intézkedéseket, például beszállítóiktól garanciát kértek arra, hogy az általuk szállított alapanyag nem a dioxinbotrány által érintett területről, illetve termelőktől származik, és biztosan dioxinmentes. Emellett a Hússzövetség szerint kockázatbecslések alapján jelentősen növelték a laboratóriumi vizsgálatok számát, és eddig egyetlen esetben sem találtak dioxinszennyezést A szervezet állítja, hogy a az agrártárca intézkedése túlzó, és kockáztatja a Magyarországon előállított sertéshústermékek bel- és külpiaci pozícióját. A Hússzövetség arra kéri a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vezetését, illetve az országos főállatorvost, hogy a Németországból származó húsalapanyagok teljes körű vizsgálatára vonatkozó rendelkezését a húságazat képviselőinek bevonásával módosítsa.

A húsipari szervezet péntek délután megjelent közleményére reagálva a Grüne Wochén tartozkodó Fazekas Sándor agrárminiszter este közölte: a magyar kormány helyesli a dioxinbotrány nyomán hozott német akcióterv intézkedéseit, és Budapesten is tanulmányozni fogják, milyen lépések, megoldások szükségesek akár dioxin-, akár egyéb szennyezés bekövetkezése esetén. A minsizter azt is elmondta, hogy nincs szó német húsáruk magyarországi behozatalának tilalmáról, ez nem is volna lehetséges. "Csupán a németországihoz hasonló alapossággal történik az importált húsok, hústermékek ellenőrzése Magyarországon" - mondta Fazekas Sándor, és hozzátette: a magyar kormány folyamatos kapcsolatban van az Európai Bizottsággal és a különböző uniós szervekkel.