A válságadók átmeneti jellegéről beszélt Orbán a norvég kormányfőnek

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor azt mondta a norvég kormányfőnek, hogy a norvég cégeket is érintő krízisadók csak átmeneti jellegűek, majd hozzátette, hogy a magyar adóterhelési szint még ezekkel a különadókkal sem éri el az európai átlagot.
Vágólapra másolva!

A norvég cégeket is érintő magyar krízisadók csak átmeneti jellegűek - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök Jens Stoltenberg norvég miniszterelnöknek a két kormányfő közötti tárgyaláson.

A magyar miniszterelnök azt is egyértelművé tette, hogy a következő három évben a válságadókból származó bevétel része a magyar gazdaságpolitikának, az adók kivezetéséről pedig tárgyalni fognak az érintett cégekkel. A magyar miniszterelnök rámutatott arra, hogy az adóterhelési szint Magyarországon nem éri el az európai átlagot, még a válságadókkal együtt sem.

Orbán Viktor az energiakérdéssel kapcsolatban elmondta, hogy Norvégiának és Magyarországnak is az az érdeke, hogy az Unión belül egységes energiapiac működjön. A tárgyaláson a magyar EU-elnökség programját is ismertető Orbán Viktor arra kérte a norvég miniszterelnököt, hogy "keltse Magyarország jó hírét" a norvég emberek körében és üzleti körökben is.

A válságadó bevezetését Orbán Viktor miniszterelnök október közepén, a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén jelentette be, amikor a kormány második gazdasági akciótervét ismertette. "A válsághelyzetben, amíg ki nem jutunk a gödörből, azokon a sor, akik eddig kevesebbet vállaltak" - mondta akkor a kormányfő, aki kijelentette: a következő három évben évi 61 milliárd forintot kívánnak beszedni a távközlési és telekommunikációs cégektől, évi 70 milliárdot az energiacégektől és évente 30 milliárdot a kereskedelmi láncoktól. A válságadók kivetését pár nappal a bejelentés után meg is szavazta a parlament.

A kormány ígérete szerint a válságadókat, jelenlegi formájukban 2013-ban kivezetik, de az érintett cégeket sújtó pluszterhelés a 2010-es költségvetés kitekintése szerint ezt követően is érvényben marad majd. Erre az azóta megszűntetett Költségvetési Tanács elnöke, Kopits György hívta fel a figyelmet, Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője pedig erre reagálva azt mondta: 2012 után megszűnnek a válságadók, de az érintett vállalatoknak a korábbi összeg felét ezt követően is be kell fizetniük majd a büdzsébe. A 2012 utáni adózással kapcsolatban egyelőre semmilyen részlet nem ismert.