Drágábbak lesznek a svájci órák is a frank miatt

Vágólapra másolva!
Áprilisban emelkedhetnek a svájci órák árai, a gyártók szerint nincs más lehetőség a frankárfolyam elszállása ellen.
Vágólapra másolva!

Áremelést terveznek a svájci óragyártók az erős frank profitcsökkentő hatásának ellensúlyozására - közölte szerdán a Wall Street Journal (WSJ) internetes kiadása, amely szerint áprilisban emelkedhetnek az árak.

A frank az elmúlt egy évben az euróval szemben 16 százalékot erősödött, a dollárral szemben pedig 7 százalékos volt az árfolyamemelkedés. "Mindenképp árat fogunk emelni a profitrés megvédése érdekében. Ez az üzlet" - mondta az üzleti lapnak Philippe Leopold-Metzger, a Piaget első embere, aki szerint azért kell lépnie a cégnek, mert költségeik nagy része, például a munkabérek frankban vannak.

Áremelésre készül a Roger Dubuis, a Baume & Mercier és a Jaeger-LeCoultre luxumárkákat gyártó Richemont is, de a cég a WSJ-nek azt mondta, hogy csak bizonyos piacaikon lesz drágulás, az ok pedig ebben az esetben is az erős frankárfolyam. A gyártók szerint a svájci óragyártás speciális helyzete miatt ebben az iparágban nincs lehetőség a gyártás másik országba való telepítésére, ezzel ugyanis épp a svájci eredet kerülne veszélybe, márpedig az órák értékét nagy részben ez adja.

A Swatch-csoportot vezető Nick Hayek fel is szólította a svájci jegybankot, hogy állapítson meg egy fair értéket a frankárfolyamra. "A jegybanknak megvannak az eszközei" - mondta, majd hozzátette: a legfontosabb az lenne, hogy a jegybank tegye egyértelművé, egy bizonyos szint alá nem engedi a frankárfolyamot. Szerinte ez az érték 1,4 frankos euróárfolyam lehetne, miközben jelenleg egy euró 1,29 frankba kerül.

Svájcban az óraexport 2010 első 11 hónapjában 14,6 milliárd frank volt, ami 22 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest.