A Richter kivételével emelkedtek a vezető részvények

Vágólapra másolva!
Emelkedéssel zárta a kereskedést szerdán a BUX. A vezető részvények, a Richter kivételével mind nőttek az előző napi záráshoz képest.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 223,33 pontos, 1,00 százalékos emelkedéssel, 22.483,65 ponton zárta a szerdai kereskedési napot. A részvénypiac forgalma 24,9 milliárd forint volt.

Pozitív hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdén. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője szerint az optimista hangulat annak köszönhető, hogy jól sikerült a portugál kötvényjegyzés, illetve ázsiai befektetők is érdeklődnek a dél-európai ország állampapírjai iránt. A BÉT forgalma idén először volt kiemelkedő - tette hozzá a szakember.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötőjének elmondása szerint délelőtt a Mol forgalma volt kiemelkedő, délután pedig már az OTP forgalma is megnőtt, a bankpapír a teljes napi forgalomból több mint 50 százalékkal részesedett.

A Mol 420 forinttal, 1,93 százalékkal 22 170 forintra erősödött, 9,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 1,52 százalékkal 5350 forintra nőtt, forgalmuk 13,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,18 százalékkal 551 forintra emelkedett, forgalma 705,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 350 forinttal, 0,80 százalékkal 43 250 forintra csökkent, a részvények forgalma 712,7 millió forintot ért el.

Az Egis 100,4 millió forintos forgalom mellett 325 forinttal, 1,55 százalékkal 21 330 forintra nőtt.

A BUMIX 1.970,11 ponton zárt szerdán, ez 12,30 pontos, 0,63 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.