Ötödével nőtt az APEH-nak tartozó cégek száma

Vágólapra másolva!
Múlt év végén 20 százalékkal több cég tartozott 180 napon túl az adóhatóságnak, mint 2009 végén. A magánszemélyek viszont fegyelmezettebben tettek eleget kötelezettségeiknek.  
Vágólapra másolva!

Egyre több cég tartozik tartósan az adóhatóságnak, a tartósan adós magánszemélyek listája ugyanakkor rövidült - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett adatokból. A múlt év végén 1999 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 2821 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl az adóhatóságnak. A céges listán szereplők száma 2009 végéhez képest 20,8 százalékkal (+344) bővült, míg a magánszemélyeké 4,5 százalékkal (-134) csökkent. A tavalyi negyedik negyedévben a céges lista 87 névvel lett hosszabb, a magánszemélyeké pedig 486 névvel rövidebb. (Egyes nevek ugyanakkor többször is szerepelnek a listán.)

Az APEH negyedévente teszi közzé a tartós - a vállalkozások közül a 100 millió forintnál, a magánszemélyek és egyéni vállalkozók közül 10 millió forintnál nagyobb összeggel folyamatosan, 180 napon túl tartozó - adósok listáit, amelyek csak az adózó nevét és címét, illetve székhelyét, valamint a társaságok, vállalkozók esetében az adóazonosítót tartalmazzák, a fennálló tartozás összegét nem ismertetik. A magánszemélyek és egyéni vállalkozók a 10 milliós küszöbértékkel számolva mintegy 28,2 milliárd forinttal, a cégek a 100 milliós küszöbbel 199,9 milliárd forinttal tartoztak 2010 végén, együttes minimális tartozásuk mintegy 228,1 milliárd forintra rúgott. A valóságos tartozások azonban sok esetben ennél jóval nagyobbak lehetnek.

A 180 napon túl tartozók most közzétett listáján szereplő 1999 cégből 1611 felszámolás, 73 pedig végelszámolás alatt áll, vagyis nem sok bevételre számíthat tőlük az APEH. A cégek között továbbra is sok a neve szerint kereskedelmi, szolgáltató társaság, de gyakorlatilag valamennyi ágazat fellelhető. Továbbra is a tartós adósok között van a Hospinvest Egészségügyi Befektetési Zrt. és a Gyöngyösi Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft., amelyek felszámolás alatt állnak, akárcsak a Budapesti Vegyiművek Zrt., a Cornexi Élelmiszeripari Zrt., Herz Szalámigyár Zrt., az Il Ferro Kereskedelmi Ipari és Szolgáltató Kft., a Középületépítő Zrt., a Piszke Papír Zrt., a Szobi Szörp Gyümölcsfeldolgozó Zrt., a TVNET Számítástechnikai Kft., a Zala Bútorgyár Zrt. és az Ipoly Bútorgyár Zrt.

Százmilliónál nagyobb tartozása van iskoláknak, alapítványoknak és egyéb szervezeteknek is, közéjük tartozik például a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Alvinczi Péter Szeretetszolgálat, a Kolumbusz Humángimnázium Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, a Nebuló Sport- és Nyelvoktató Óvoda Alapítvány, a Rébusz Iskolaszövetkezet vagy a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány.

A vállalkozások között már hosszú ideje szemet szúr egy csomó fura nevű cég, amelyek mind azonos székhelyre (Tatabánya, Komáromi út 31.) vannak bejegyezve, számuk ugyanakkor a három hónappal korábbi 15-ről 13-ra csökkent. Továbbra is szerepel a listán a Búgócsiga 100429 Draugyreg Kft., a Búgócsiga 100626 Gnikoiprocs Kft., a Bedőlt Office Válságban Lévő Kft., a Hasitasi Hármas Kft., a Kacifánt Babér Kft., a Kidőlt Tibhcet Kft., a Rapidend Egy Válságban Lévő Kft., a Sokasara Delta Kft., a Sokasara Mars Kft. és a Sokasara Szaturnusz Kft. Az Agyő Április Szolgáltató Kft., a Bedőlt Ezis Válságban Lévő Kft., a Hasitasi Négyes Kft., a Hasztalan Négyes Kft. és a Sokasara Május Szolgáltató Kft. nevét már hiába keressük, akad azonban helyette három újabb Komáromi útra bejegyzett társaság: a Mecsboksz 100806 Aszrep Kft., a Bajvan Szerda Válságban Lévő Kft. és a Bedőlt Rex Válságban Lévő Kft., közülük az utóbbi kettő felszámolás alatt áll.

A magánszemélyek listáján továbbra is szerepel Akkad Imad, aki arról híresült el, hogy 2008 decemberében a bírságokat is beleértve több mint 5 milliárd forint tartozással szerepelt az APEH nagy adósok listáján, most is rajta van az énekes Lang Györgyi, a celeb Gáspár Győző és Gáspárné Balla Beáta azonban lekerült róla.